Irodalmi Szemle, 2014

2014/6 - Varga Imre: Reggelnapló 12. (próza)

Valaki elmegy egy üres kosárral. Teliszedi a; ez is. A keringő is benne lesz a leletben, ahogy aláhullongnak a porszemek, ruhaszálak, sejtelmek.

Valakit megdumálnak, két ülés-szakasz közt, hogy próbáljon inkább széken meditálni. A szu- szogós az. Végigszuszogta a csendes ülést, hallom a légzése mögül a szorongást. A felszínen minden hánykolódik. Felismerhetetlen formák. Egymáshoz is csapódunk. Olykor át is fedő- dünk. Ez már ebéd után. A pálinkával megágyazott zöldségleves meg a gombás-zöldséges főtt tönköly után.

Sóhajtások.

Lázas lapozgatás egy meditációs könyvben. Még tíz perc, s kilövődünk a belső világűrbe.

Két ülés között meditativ körbejárás: kinhin. Nagylábujjai meg-megnyomom a földet, hadd forogjon alattunk. A muskátlis láda elsuhan mellettem, egy lány perdül ide máris a múltból, akinek muskátliszagú volt az arca. Körtefa forog gyümölcseivel, galaxis hömpölyög, víz örvénylik, forgunk körbe-körbe.

Egyszerűen, természetesen, közvetlenül. De míg a szavak köztünk vannak, minden művi. Ha már beoldódnak a sétába vagy a mozdulatlan ülésbe, kezdődhet, ami valóságosabb.

Este lesz; gondolatainkat beissza a sötét.

*

A tiszta meg tisztátalan táplálékok közti különbségen tépelődve megyek reggel vécére. Miért vesztjük el természetes megkülönböztető képességünket? Hogy aztán a helyes ételpárosítás szakértői terelgessenek vissza egy természetesebb életmód felé. Fölkérődztem, úgy látszik, a tegnap esti vita hangulatát.

Hat órát kongat a szembeni templom toronyórája.

Séta a Duna-parton. Ködpászmák a víz fölött. A felhők alatt még zöldek a dombok. Néhány szál letépett virágot fölmentek a murvás útról a csatornahíd kő mellvédjére. Légzőgyakorlatok, kacsázás lapos kavicsokkal az ólmos színű folyó vizén.

Reggeli. Darázs a mézben. Belefulladt. Bennem is némi szúrósság. (Ó, azok a monarchiás sárga-fekete csíkok!)

Áthelyeztem naplómat a zendó előterébe, illetve hát ott gubbasztva, az ölembe. Sárga, lila, kék krizantémok egy köcsögben s körömvirág. Jövés-menés, miközben firkálgatok.

Ki lesz közöttünk az ökörszelídítő? Az ismert bivalyos vagy ökrös történetre utal valaki, amelyben a bivaly a megszelídítendő tudatot jelképezi.

Nagy vigyor az üres sorok felett. A harang reggeli kilenc órát jelez.

Az ablakomra rágördült a gyékény elsötétítő. Különben nagy (lenne) a világosság. M. indulatosan oldalt lépett szerepéből s ránk förmedt sértődötten: rendezzünk meditációs elvonulást mi, ha olyan kényesek vagyunk az ételére, az utasításaira. A két fő ellenzéki lator nevesítve is lett: jelesül Dúl Antal meg én. Megint a kaja miatt tört ki a belviszály. Gyomrunk nehezen fogadja be szőröstül-bőröstül a másikat. Ettől elmenős lett nekem most megint. Pe17