Irodalmi Szemle, 2014
2014/6 - Hizsnyai András: Tajtékos hónapok - „...helyettem én” (próza)
kát, majd összerántotta a szemöldökét. Aztán félredobta az egészet száradni. Egy dámjámbor tipegett be a terembe, hangtompítós gumipatákkal, nehogy megzavarja a meghitt hangulatot. Letett egy felbontatlan harsona száraz fehéret meg egy pezsgősszifont, és csöndben távozott. André közelebb kúszott, előhalászta a kulcsait, és kinyitotta a bort. Töltött mindkettejük kürtjébe nagyjából három decit, a maradék kettőt pezsgővel pótolta a szifonból. Claudie addigra már egy másik képen dolgozott: lángcsőrű madarak hegesztettek álmokat egy álmodó alany fölött. André kicsit rálöttyintett a fröccsből, mire a hegek beforrtak, Claudie pedig felnézett és rámosolygott. A szemébe a szokásosnál egy kicsit több zöld vegyült. X Eközben az írkocsmában tovább tanácskoztak a többiek. Épp az úti célról folyt a vita, és nagyon úgy nézett ki, hogy ez alkalommal sem fognak tudni dönteni az ügyben. Nagyjából két hónap telt el az időjárásügyi miniszter puncsa óta, és a harcok még javában zajlottak. A miniszter a hideget és cinkosait választotta fő fagyveréül, ezért is lett volna fontos minél gyorsabban meleg fedezékbe vonulni. Az egyik asztalfőn a világ elnöke ült, ő ragaszkodott hozzá, hogy a tajgai szupervillájába menjenek, az asztal közepéig ez a vélemény fokozatos átmenetet képezett a középen ülő Vakond dandártábornok véleményével, miszerint a Központi Bunkerbe kéne visszavonulni, mégpedig tüstént. Vakond másik oldalán a kevésbé lojális állatfajok nagykövetei ültek, akik félig-meddig Vakonddal tartottak, de a másik asztalfő felé közeledve egyre inkább a hókeselyük nagykövetének pártjával szimpatizáltak, aki az időjárásügyi miniszter jobbkeze volt, és ezáltal mindannyiuk között a legkevésbé lojális. Ő azt mondta, hogy az időjárásügyi laktanyákban kéne meghúzódniuk, mert „a lámpa alatt van a legnagyobb sötét”. A vita körbe-körforgott: a három fél érvelt, a szavazatok megoszlottak, döntés nem született, a vita átcsapott veszekedésbe, és ez folytatódott mindaddig, míg le nem itták magukat. Éppen a veszekedés fázisa kezdődött, amikor belépett André. Ő volt az írógép albérlője, ezért végső soron ő parancsolt a pilótáknak. Egy pillanatra elcsendesedett az asztaltársaság, csak Django Reinhardt I Don’t Take Pickles on My Pizza for the Breakfast című szvingjét lehetett tompán hallani, aztán Gabriel törte meg a hallgatást:- Nocsak, André! Claudie-val mi van?- Elaludt festés közben. Gondoltam, megnézem, mi van itt. Egy szaxofon sört kérnék - szólt oda egy dámjámbornak, aki épp az agancsát vikszelte a sarokban -, 12-es Döntéshozót, ha van.- Azonnal, uram! - tette le a rongyot a pincér, és nyújtott lépésekkel sietett a pult felé. André leült az asztalhoz a világ elnöke és Gabriel közé, és rágyújtott egy keret Bulgakovra.- Nos, mik az opcióink, uraim? - nézett végig az asztalon.- André, a Központi Bunkerbe kell mennünk, az az egyetlen biztonságos hely! Csak ezek a fafejek nem értik meg! - mondta idegesen Vakond dandártábornok.- Nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem! - verte az asztalt a hókeselyűk nagykövete.- Ott nincs elég sötét, mert az nem a lámpa alatt van! Többen felszisszentek, és André értetlenül összeráncolta a homlokát, mire a nagykövet hozzátette:
