Irodalmi Szemle, 2014

2014/5 - N. Tóth Anikó: Az olvasás felettébb szükséges voltáról (beszélgetés Tőzsér Árpáddal, Grendel Lajossal és Mizser Attilával)

□ NTA: Lajos, te ott voltál a Kalligram szü­letésénél. Miben látod a folyóirat jelentő­ségét? GL: Megszűnt a diktatúra. ’89-ig egy beha­tárolt térben mozogtunk, ’89 után viszont a saját képünkre alakítottuk az irodalmat, így 1992-ben létrehoztuk a Kalligram című fo­lyóiratot, és ez meglehetősen új utat vágott a közép-európai irodalomban. Nem is csak a magyar irodalom számára volt fontos, ha­nem a közép-európaiság fogalmát mintegy megerősítette a ’90-es években. Véleményem szerint a Kalligram azóta is az első öt magyar folyóirat között van. □ NTA: Attila pedig ötödik éve a Palócföld című irodalmi lapnak a főszerkesztője. Beszélnél erről a szerkesztői-olvasói mun­kádról? MA: A Palócföldet megelőzte a József Attila Kör füzeteinek szerkesztése, amit pályázat útján nyertem el Kábái Lóránttal, két évre szóló feladat volt. Pont egy olyan generációt sikerült kifognunk, akik ma már a magyar irodalom jelentős szerzői - a teljesség igénye nélkül említem Nemes Z. Márió, Sopotnik Zoltán és a tragikusan elhunyt Málik Roland nevét. A szerkesztett könyvek és a szerzők utóélete nagyon pozitív visszacsatolás volt arról, hogy valamilyen szinten érdemes szer­zőket, kéziratokat gondozni. Amikor letelt a kétéves megbizatás, akkor jött a felkérés a Palócföld folyóirat részéről a főszerkesztői posztra. A JAK minden szempontból másfaj­ta kihívást jelentett, furcsa volt ebből a lég­körből átlépni a Nógrád megyei Palócföld­höz, ami akkor bizonytalan időket élt. Amiket akkoriban olvastam róla, nem volt túl biztató. Egy meglehetősen kis csapattal megpróbál­tam a saját elképzeléseim szerint formálni, azzá, amiért merem vállalni a felelősséget, végig próbáltam kiállni amellett, amit elkép­zeltem. Azt gondoltam, hogy a nógrádi fiatal irodalomnak mindenféleképpen helye kell, hogy legyen az országos mezőnyben. Akkor is, ha Salgótarján nincs is abban a szerencsés helyzetben, mint az egyetemi városok, hogy nagyobb kultúrközösségből tudna toborozni „saját” szerzőket. Ebből a szempontból más helyzetben van a Palócföld, mint a többi je­lentős vidéki irodalmi folyóirat, mint az Al­föld, a Jelenkor, a Tiszatáj. De csapataink, bár egyre fáradtabbak, azóta is harcban áll­nak. Már ötödik éve szerkesztem a lapot, és jó látni, hogy olyan pályakezdő szerzőknek adtunk teret, akik akár a Kalligram Kiadónál jelentettek meg később kötetet. 2014-ben lesz 60 éves a folyóirat, ez azért elég megrettentő és egyben nagyon izgalmas tény. □ NTA: Lajos, te például Tőzsér Árpád ver­seskötetének is voltál a szerkesztője. Te, akiről úgy tudni, verset egyáltalán nem ír, hogyan szerkesztettél verseket? GL: Tőzsért könnyű volt szerkeszteni, mert minden klappolt, sokkal nehezebb volt szer­keszteni - nem említek neveket - prózakö­teteteket. Én pedig Tőzsér Árpádhoz vittem be az első novellámat 1969-ben az Irodalmi Szemlébe. Hú, de izgultam! □ NTA: Mit mondtál neki, Árpád? TÁ: A kezdő írókat akkoriban nemigen szoktam dicsérni, úgy gondoltam, elégséges dicséret írásuknak a közlése. Grendelt meg egyébként sem éreztem kezdő írónak, az első novellájának az volt a címe, hogy Labda, La­jos, javíts ki, ha nem jól mondom. GL: Teniszlabda. TÁ: Abban nem kellett egyetlen szót sem javítani. Tettem már az előbb egy megjegy­zést, hogy bizonyos szerzőknek a kéziratát

Next

/
Thumbnails
Contents