Irodalmi Szemle, 2014
2014/4 - Soóky László: Harcos békeidők (dráma)
Nagyláb: (könnyeit törli) El bizony. Madárrá változott, vagy mi... Bielokosztolszky úr: (nagypapához) Vezess el a folyóhoz, öreg, túl nagy most a magányosság és túl közeli... ha a folyóhoz elvezetnél... Nagypapa: Dolgom van, Bielokosztolszky. Ki kell vágnom ezt a fát, Bielokosztolszky. Lecsaltál a nagyanyóval, Bielokosztolszky, most meg vezesselek, mi?! A folyóhoz... mi?! Bielokosztolszky úr: De csak álom volt... én tán nem szerethetek? Az én tájamban az én Anyókám, meg a griff... Nekem tán nem lehetnek háborúim?! Nagyláb: (körbejárja áfát) Ezt? Nagypapa: Ezt. Muzsikáló tűznek vágom. Vigyá-ázz! Dől! Mondd meg a Bielokosztolszkynak, hogy dolgom van, meg hogy gyön még a kutyára dér. Istók Dávid a nevem, épp ma száz éve, hogy hősi halált haltam, amint Isonzó felé meneteltünk, belém csapott a villám. Ott volt az egész regiment, meg a tiszt urak, meg a karpaszományosok, de csak belém csapott. Utolsó látomásom mintha az lett volna, hogy nagyanyó, meg a Bielokosztolszky, de már nem tudtam jól követni az eseményeket. Hittem is meg nem is. így aztán járok, kelek, mintha még dolgom lenne a világban, mert akibe a villám vág bele és megcsalatik, nem tud véglegesen meghalni. Nagyláb: Nem, az nem dől ki soha. Nagypapa: (rimánkodva) De hiszen reng már. Ha akarod, láthatod, hogy reng már. Ha nagyon akarod... (A leányhad egyik tagja Nagylábhoz lopakodik) A Leányhad egyik tagja: Párzunk egyet, bátyó? Nagyláb: Ha csak a hüvelykujjammal nem, kicsim... bár emlékeim szerint azt is ellőtték Mandzsúriában a nagy szuronyrohamkor. Olyan volt a tél, mint most: távoli. A síromat persze szívesen megosztom veled, hátha összemelegszünk, hiszen vonzó teremtés lehettél... (A leányhad egyik tagja bebújik Nagyláb mellé, nagypapa letámasztja a baltát, verítékét törli) Nagypapa: (jelentőségteljesen) Csakhogy akkor ott Mandzsúriában éppen beállt a nagy szélcsend. Nagyláb: Nem állt be, hiszen szuronyroham volt! Szuronyrohamkor a szélcsend nem tud beállni. Pergőtűzben talán igen, szőnyegbombázásban talán igen, de szuronyrohamban soha. Nagypapa: (gúnyosan) Hahá! Szuronyroham és szélcsend mi?! És a nemzés fel-felbukkanó ösztöne? A nőzés ideje? Erről mélyen hallgatsz. He!? Nagyláb: Volt virágzás is... igen, most, mintha emlékeznék, mintha lett volna virágzás is. A hősi halottak fiatalka özvegyasszonykái vigaszra szorultak. Miért bűn az, ha megvigasztalod a vigasztalásra vágyót? (Géza úr felpattan az égi biciklire, bőszen pedálozik. A sírok között a brezolitos úton nagymama lépeget) Festő cimbora: (sikoltva) Ne menj arra, nagymama, pántlikás az az út, s bíborvörös a táj, Bátyus báránykák dalolják a protestáns zsoltárokat. Ne menj arra, nagymama! Csónakos halottak úsznak valami nagy-nagy ingo vány felé. (Nagypapa leül a fa alá, mellette hever a baltája, talán szalonnázik) Nagypapa: Mert izéit, meg nyihaházott a griffel!? Ilyen ondónevelő időben, pont a griffel! Pe-ersze! Nagyláb: Lövöd a rigót, nagypapa, vagy csak izélsz? Előbb még Mandzsúriáról papoltál, most meg odafent a felhők fölött rostokolsz?
