Irodalmi Szemle, 2014

2014/4 - „A valóság mintha újra szót kérne” (beszélgetés Hajnóczy Péter Jelentések a süllyesztőből című kötetéről)

tért is el kell menni a végsőkig, a Legfelsőbb Bíróságig, azaz Hajnóczy szemében Aliz is főszereplő, hiszen minden hősének a reflexei ugyanerre az igazságkeresésre épülnek.

N. T.: Egyetlenegy dolog még a kéziratok furcsaságaihoz visszatérve, zárójelben. Kiss- Vámosi főorvos úr Szépvölgyi Aliznak a IX. kerületi Kinizsi utcában szerzett lakást. Ez az a Kinizsi utca, ami meggyőződésem szerint, de bárki nyugodtan ezt megcáfolhatja, Hajnóczy egész életművének az egyik origópontja. Ugyanis 1964. április 30-ának estéjén, május 1 -je előestéjén ott tépte le azt a nevezetes vörös zászlót. Adott egy 22 éves fiatalember, aki volt gimnáziumi tanárával, afeletti örömében, hogy a másiknak épp könyve jelent meg, elmegy egy kocsmába, berúg, majd akármi vad virtusból letép egy zászlót. Valaki meglátja, rendőrség, előzetes, per. (További zárójel: Krassó Györggyel ott ismerkedett meg, az őrévén pedig később a Kiss-Vámosi házaspárral, és így indul Az elkülönítő története. Úgy tűnik, minden, de minden valamilyen módon és előbb-utóbb ebben a sztoriban körbeér.) Szerintem a ’64- es per volt az, ahol szembesült az akkor 22 éves Hajnóczy nemcsak azzal, hogy egyik pillanatról a másikra a büntető igazságszolgáltatás egy eljárása válik az életévé, de a bürokrácia nyelvével is. Az eljárás dokumentumait Szerdahelyi Zoltán közzé tette 2009-ben a Beszélőben. A legtökéletesebb Örkény-szö- vegekről van szó, meg Hajnóczy-szövegekről. Ha lehántjuk a bírósági iratokról a szigorúan vett büntetőjogi okfejtéseket, groteszk novellákként olvashatjuk a történeteket. Abszolút meggyőződésem, hogy Hajnóczy itt szembesült először azzal, amivel egyébként szembesülhetett volna kortárs filozófiával vagy irodalomelmélettel foglalkozva, s amit ráolvasnak vagy beleolvasnak az összes könyvébe, az én széthullásától kezdve a valóságnak és fikciónak a totális átjárhatóságáig. Azt hiszem, nagyon sok minden ott dőlt el Hajnóczy esetében, valóságosan és nyelvi értelemben is. Ekkor született meg az az empirikus szerző, akivé lett, és a Hajnóczy-szövegek mintaszerzője is ott képződött meg.

R. J. T.: El ne felejtsük, a borítón Mátis Lillának a fotója látható. Ez a kép eddig még nem volt ismert. Nagyon-nagyon jó választás szerintem, azt sugallja, hogy Hajnóczy Péter nekilát írni, egy fiatalkori dinamikus figurát látunk, amilyet egyébként nem nagyon ismerünk, mert mire Hajnóczyt megismerte a közönség, már nem ezzel a külsővel találkozott.

D. F.: Azt is írtad az előszóban, Tamás, hogy Hajnóczy tervezte, hogy az összegyűjtött anyagból, illetve magából Az elkülönítőbői regényt ír. Mit gondoltok, mi lehetett volna ennek a regénynek a kiindulópontja és a magja?

R. J. T.: Az én verzióm az, hogy azt a regényt megírta, több „ülésben” megírta annak az embernek a történetét, aki szembesült az anyagával. Azt a regényt többszörösen is megírta, A fütő tői A véradón keresztül A parancsig és a késői kis novellákig.

N. T.: Majdnem ugyanez a válaszom: szerintem megírta azt a regényt, és ez az. Én nagyon rossz olvasói pozícióban vagyok ezzel a könyvvel kapcsolatosan, mert számomra ez elsősorban egy kézirat regénye, és leginkább úgy tudom olvasni, mint Sinkó Ervin az Egy regény regénye című könyvét, amelyben az Optimisták című kiadatlan és megjelentethetetlen regényének a kéziratát hurcolja magával, és a kézirat történetén keresztül megíródik a teljes sztálini terror.