Irodalmi Szemle, 2014

2014/3 - TALÁLKOZÁSOK HRABALLAL - Kiss Gy. Csaba: Hrabal Budapesten. Pillanatfölvételek emlékezetből (visszaemlékezés)

hiszen olyan mesélők, történetmondók iskolázták, akik bizony szívesen elvesztek a részletekben, az anekdotákban, nemegyszer még a koncepció rovására is. Ma már persze, túl a XIX. század nagy emberiségboldogító utópiáinak mákonyán, jobban látjuk a részletek szépségeit, a valóság látható és láthatatlan sokféleségét. Hrabal szavai jellegzetesen közép-európai módon formált szavak, amelyek szívesen incselkednek a többértelműséggel, s előszeretettel kezdik ki a túlzó általánosításokat. A kételkedés szavai, a józan paraszti ész kifejezései, olyan emberé, aki gyanakvó az iskolamesterekkel szemben. Aki szelíd bölcsességgel tekint át az ideológiák szitáján. Tudja jól, nem először és nem is utoljára mondják neki, hogy éretlen és elmaradott. Önjelölt tanító bácsik szeretik fölvilágosítani arról, amit ő jobban tud náluk, hogy mi a demokrácia. Hrabal világa kézzelfoghatóan tanúsítja, hogy Kö- zép-Európa népei nem valami rakoncátlan nebulók, akik újra és újra fegyelmezésre szorulnak, hanem a történelem prése alatt eltorzult alakok, akik mégis átmentették magukban Európát. Súlyos áldozatok árán, fortélyokkal és meghunyászkodva is. (...) Köszöntőm Bohumil Hrabalban az írót, a gondolkodót, aki műveiben az emberek és a népek megértésének szükségességéről tesz tanúságot, a cseh írót, akiben közös Közép- Európánk szelleme öltött testet...” A végére jutva megkönnyebbültem kissé. Ezután az író a mikrofonhoz lépett, s készült megköszönni a kitüntetést. Meglehetősen zavarban voltam, nem mertem vállalni szavainak fordítását. Kuratóriumunk tagja, Király Tibor tolmácsolta magyarul Hrabal mondánTALÁLKOZÁSOK HRABALLAL

dóját. Az volt talán a legfontosabb benne, hogy szerinte mind a magyar, mind a cseh nemzet számára a művelődés, a kultúra volt az igazi politika, s e felfogásban éljünk tovább ezután is.

Az ünnepség után a Széchényi Könyvtár igazgatója, mint a kuratórium tagja, a szobájába hívta egy koccintásra a díjazottakat és az alapítvány képviselőit. Itt Hrabal már föloldódott, vidáman bekapcsolódott a társaságba. Nagy Gáspár elővette az alapítványi pecsétet, s kérte a mestert, hadd nyomjon vele egyet a tenyerére, célozva a Szigorúan ellenőrzött vonatok emlékezetes pecsételős jelenetére. Tartott akármeddig ez a baráti záróaktus, mégis hivatalos hely volt az igazgatói szoba, lassan fölkerekedtünk. Két kedves magyar szakos egyetemista cseh hölgy várta még az írót, akik Budapesten tanultak, s nagyon büszkék voltak, hogy mennyire népszerű itt honfitársuk. Simona Kolmanová azóta a magyar szakot irányítja a Károly Egyetemen. Lucie pedig Varsóban él lengyel férjével és három gyermekével, neki kedveskedve mondta nádszál termetére utalva az író: „vy ste gotická zena” („maga egy gótikus nő”). A kisebb, öt-hat fős társaságot azután meghívta az újdonsült Bethlen-díjas egy pohár sörre. Fönt dolgozván a Palotában, habozás nélkül a Tabáni sörözőt ajánlottam. Egykönnyen le lehetett oda sétálni. Itt azután teljesen fölszabadult a mester, anyanyelvén folyhatott a beszélgetés, mintha Hrabal-hős lépett volna közénk, történetek, hétköznapok, irodalmi idézetek, filozofáló betétek következtek egymás után. Igazán elemében volt. A Tabán irodalmi legendáriumának 1988 óta van tehát cseh tagja is.

11