Irodalmi Szemle, 2014
2014/3 - TALÁLKOZÁSOK HRABALLAL - Vörös István: A zseni elszabadulása (esszévers)
TALÁLKOZÁSOK HRABALLAL Erre jön ő, a semmire se való vidéki úrigyerek, aki még abba is belebukik, hogy az, és épp a még nála is nagyobb lúzerek népéből csinál zsenit, mert kipofázza, amit a kocsmában a végső dolgok fölötti titoktartás esküje alatt hallgathatott meg csupán. Ő áruló, ő áruló, bár azt ígérte nekünk, koboldoknak és manóknak, akik a sör hatására Honzákból és Pepikből lettünk, hogy egy szót se szól arról, amiről mi is csak hallgatunk, és amit sörivással adtunk vissza a világnak szavaknál sokkal pontosabban. Azt ígérte, nem próbálja pár viccbe és tragédiába oltva kipofázni senkinek. És azt hitte, hogy az, nem olvassa még senki, mikor írja, elég garancia arra, tíz év múlva se lepi el a kíváncsi olvasó a titkokat, melyek nem is léteznek, és a sörhöz pláne nincs közük. Induljon hát a bosszúművelet, amit most ellene lefolytatunk, szabadítsuk ki a sok fölösleges betűt, amit egyszer, még igazi munkásként, ronggyá összepréselt és bálákba rakott, hiába írt erről vezeklő versében, és pusztította aztán prózává is szét, most előjönnek a szavak, mindegyik szörnyeteg, és emlékének vékony lábszárába mar. Ő azt hitte, bármit összeírhat, mert úgyse adják ki, és maga is könyveket zúz munkaidőben, a minden íróra kötelező titoktartást éppúgy elvetette, mint a kocsmai hallgatás szabályát. írók, ti rabszolgák vagytok, akárcsak a tanárok, és a szabadság olcsó kábítószere ne fedje el legalább a józanságotok utolsó morzsáit, és tudjátok, hogy a helyetek valóban a forgalmista irodában, a vas- vagy a papírtelepen van! Ti szolgáljátok csak a leszázalékolt szavakat a túlvilági szanatóriumban, ahol a lábukat mossátok, és boldogan cserélhettek alattuk óránként ágytálat, mert az öreg szavak olyan szívesen szarnak, 4
