Irodalmi Szemle, 2014

2014/2 - JAPÁN SZEMLE - Jámbor József: Misima színházi univerzuma (tanulmány)

dő táncosnőről (később modern nó-drámát is írt belőle). Misima ennek megírása után - ugyancsak 1955-ben - belevágott régóta dédelgetett tervébe: Racine Phaedrája kabuki- változatának megírásába. A darab címe Fújó no cuju Óucsi dzsikki (Harmat a lótuszon - az Óucsi-klán igaz története) lett. Még ugyanezen évben bemutatták: sajnos ez a darab bizonyult a legkevésbé sikeres kabuki- vállalkozásának, a kritika fanyalgott.

1956-ban Misima nem írt semmit a kabukinak, 1957-ben viszont belevágott egy komédiába, Muszume gonomi obitori no ike (A lány kedvenc övét elrabló tavacska) címmel, melyben a társadalom képmutató szokásait állította pellengérre egy arisztokrata nő és az őt elrabló bandita szerelmének kapcsán.

A darab jól sikerült, a közönség is kedvelte, Misima az elkövetkező tizenegy évben mégsem írt több kabuki-drámát. A műfaj iránti szerelme megmaradt, de figyelmét immáron más kötötte le. Barátja, a későbbi Sócsiku-elnök, Nagajama Takeomi (1925— 2006) szerint innentől kezdte fokozottan érdekelni a filmezés. Úgy tűnik, a látványosság iránti ösztönét újabb műfaj - egyben újabb média - csábította el, elégítette ki.

Színpadi életében pedig visszatért a singekihez.

ÉLET A KABUKI MELLETT, MAJD VISSZATÉRÉS A SINGEKIHEZ (1958-1969)

Míg az 1953-tól 55-ig terjedő évek azzal teltek el, hogy Misima megalapozza magát, mint a háború utáni korszak legkiválóbb kabuki-írója, a singekiben valahogy kevésbé volt sikeres. 1952 és 1955 között mindössze három többfelvonásos színpadi művet hozott létre: a ]oru no himavarit (Éjféli napraforgó) 1952-ben, a Vakódo jo jomigaerét (Fiatalság, ébresztő!) 1954-ben és a Siroari no szid (Termeszvár) 1955-ben, de mellette folyamatosan

JAPÁN SZEMŰÉ

írta modern nó-játékait, melyek hatalmas kritikai népszerűségnek örvendtek. Ebben az időszakban emellett még voltak kisebb színpadi munkái, egyfelvonásosai stb.

Ezek az évek színpadi értelemben rendkívül zsúfoltak, sikeresek voltak: 1955-ben például - ami a tetőpontot jelentette - Misimának kilenc különböző darabja futott Tokió színházaiban. Egy táncdráma, egy zenés revü, egy kabuki-dráma, három egyfelvo- násos és három háromfelvonásos singeki-mű.

Átütő sikert azonban többfelvonásos singeki-darabbal először csak 1956-ban ért el: Rokumeikan (A Rokumei-palota) című négyfelvonásosa - egy Meidzsi-korszakban játszódó melodráma, amit a tokiói Bungaku- za színház huszadik születésnapjára írt, magával ragadta a közönséget. Japánban azóta is ez az egyik leggyakrabban játszott színdarabja.

A sikerben közrejátszott az is, hogy a női főszerepet a már említett Szugimura Haruko, a színház ünnepelt sztárszínésznője játszotta, aki ezek után Misima legodaadóbb támogatója lett.

Misima azzal viszonozta ezt, hogy egyetlen önálló - nem klasszikus mintán alapuló - modern nó-drámájának, az előbb már említett Daisógainak (Akadályverseny) a címszerepét a művésznőnek ajánlotta, aki el is fogadta azt.

1957-től Misima hivatalosan is a színház tagja lett. Örömteli és termékeny évek következtek ezután. Minden évben írt vagy adaptált legalább egy többfelvonásos művet a színház számára.

Az 1959-es Nettai dzsu (Trópusi erdő) című darabja szemléleti áttörés abban az értelemben, hogy Misima mindaddig nem tekintette a singekit alkalmasnak arra, hogy klasszikus tragédia médiuma legyen. A darab a szerző korabeli Japánban játszódik, de formájában olyan közel áll egy klasszikus görög tragédiához, amennyire csak lehet.

51