Irodalmi Szemle, 2014
2014/12 - SARKI FÉNY - Polgár Anikó: Kilátás a Kronosz Szálló ablakából (tanulmány)
SARKI FÉNY azokra a gondolatokra: hogyan lett az ember az elképzelés tárgya, az istené, a közösségé vagy bármi másé; örökre szentesítették valahol. Néztem, ahogy a nő ölében alszik a gyerek, a gyerek ölében a baba: a szem becsukva, a szem kinyitva.28 28 Näkyi talo..., Rekola: Tuoreessa muistissa kevät. I. m. 20. 29 Puut kasvavat oksat..., Rekola: Virran molemmin puolin. 1. m., 1997. 163. 30 Vö. Eenwald: Kaikén liikkeessä lepő. I. m„ 76. A busz színe nem véletlen: a kékség révén a tenger közelében közlekedő busz is a tág térbe nyitódik. A zárt buszból kivezető kapu a szem, illetve a látványból is továbbvezető logikai operáció. A buszban álló személy nem látja ugyan a tengert, lát viszont egy házat, majd elképzeli a házból látszódó másikat, amelyből már a tenger felé nyílik kilátás. A kitörés ugyanakkor egy másik irányba is lehetséges: a csukott szemű gyermek világa sokkal tágabb terekhez vezet, mint a nyitott szemű, az ürességbe meredő babáé. Az álom titokzatos terei a szorításból kiutat mutató gondolat tereivel párhuzamosak. Az „örökre szentesített ember” merevvé válik, mint az előregyártott baba, fel kell nyitódjon a szeme, ki kell lásson a megszabott keretek közül ahhoz, hogy felszabaduljon. Az Ágakkal növik be a fák... kezdetű versben29 a tér és az idő is egyszerre sűrűsödik be. A fiatal fa ágai között még kilátunk, de a szabad tér nyílása egyben gyengeség, elkerülhetetlen kitárulkozás is. Az idő előrehaladtával sűrűsödik az erdő, átláthatatlanabbak az emlékek, ugyanakkor az ágak és a törzs is erősödik. Az idővel az elménkre rakódott tapasztalatok tehát a túlélést segítik, de van bennük valami megterhelő és félelmetes is. Ha a verset a közösségre vonatkoztatjuk, akkor a fák az identitását veszített embert mutatják, aki elveszik az emberrengetegben, a tömegben. Az erdei fenyő mögött egy másik fa ugyanannak az arcnak a megsokszorozódása is lehet, az egyik fa tükrözi a másikat, ahogy az egyik arcban is ott van a másik emberé. A sűrű ágak ugyanakkor az ember kiismerhetetlenségére, az arcok és szerepek váltakoztatá- sára is utalnak: a dús fenyő egy olyan társunk, aki mindig újdonságot tartogató, megunhatatlan támaszunk lehet. Az egyik ág másikra rétegződése az idősíkok egymásba mosódásának is a képe. Az egész vers egy látomás az időről, de egy álom keretei közé is behelyezhető. Az álom felfüggeszti a kronológiát, az idő mint tartam pedig elveszíti jelentőségét.30 A költőnő a gyerekkort és a fiatalságot 87
