Irodalmi Szemle, 2014
2014/12 - SARKI FÉNY - Polgár Anikó: Kilátás a Kronosz Szálló ablakából (tanulmány)
SARKI FÉNY 6 „Sinulla on syksy kumppanina. Ja sillä on kevät. Ja sinä voisit sanoa samalla tavalla.” Rekola, Mirkka: Tuoreessa muistissa kevät. In i. m. 67. 7 „Mikä kannattaa maailmassa / se upottaakin, / puu on veden käsivarsilla / ja vesi on puun.” Rekola, Mirkka: Virran molemmin puolin. Runot 19541996. Porvoo-Helsinki-Juva, 1997, WSOY. 433. másik nyelvbe vezetnek át. A kabát, a ruha a külvilággal való érintkezés terepe, a tél pedig a takarás, a beburko- lódzás ideje. A belső ént elfedő téli ruházat megfoszt az egyedi vonásoktól, ugyanakkor be is zár önmagunkba, nehezíti a kapcsolatteremtést. Ezért lesz a tavasz önmagunk felfedésének, a másik ember előtti kitárulkozásnak az ideje. A ruhacsere tüköreffektust idéz: az én blúzomat viselő másik tulajdonképpen az én tükörképem, ugyanúgy ismerem, ugyanakkor ugyanúgy képtelen is vagyok megismerni őt, mint önmagamat: hiszen a blúz már valamit sejtet, közelebbről mutat, mint a kabát, ám a lényeget még mindig takarja. Az én blúzomat viselő kedvest nézve Narkisszosszá válók, ugyanakkor Ekhóvá is, hiszen csak az ismerős, már hallott szavakat tudom újra meg újra ismételgetni. így lesz az ismerős félelmetesen idegenné: az ismerős szavak, melyeket kimondok, nem a sajátjaim, készen kaptam őket, csak a reprodukálásukra vagyok képes. Az aforizmában végül az én és a te teljesen egymásba ér: „Neked az ősz a társad. Neki pedig a tavasz. S ezt te is elmondhatnád ugyanígy.”6 Egymást tükrözi ősz és tavasz, a bezártság és a kinyitódás. Az énből kiléphetünk és visszazáródhatunk, a folyamat körkörös, a kiindulási pont és a végpont pedig meghatározhatatlan. Az évszakok váltakozása folytonos mozgás, hasonló ahhoz a dinamikához, mely a két ember közti kapcsolat életképességét is biztosítani tudja. A Rekola szövegeiben megjelenő természeti képek gyakran vonatkoztathatók az emberi kapcsolatokra, ugyanakkor elvontan, filozófiai síkon is értelmezhetők. A Mikä kannattaa maailmassa... kezdetű versben a víz különösen érzékletesen mutatja az identitás alakíthatósá- gát, hiszen nincs saját alakja, csak idomulni képes: Ami fenntart a világban, el is süllyeszt, a fa a víz karjában és a fáéban a víz.7 Az átkarolás mozdulata gyengéd és kétségbeesett, ugyanakkor az első két sor higgadtsága, kozmikus távlatai az érzelmességet a minimumra tompítják. Az egymást ölelő és az egymással összeolvadt elemek identitása is kérdéses82
