Irodalmi Szemle, 2014
2014/12 - SARKI FÉNY - Naja Marie Aidt: Bulbjerg (novella, Szőke Zsolt fordítása)
SARKI FÉNY próbálom kicsavarni a férfi kezéből. Elengedi, a telefon a földre esik, nagy kezét a vállamra helyezi. „Add ide a gyereket, aztán húzzá’.” Elveszítem az egyensúlyom, majdnem elejtem Sebastiant. A fickó erősen meglökhetett. „Apa!” - mondja Sebastian. Hangja vékony és visz- szafogott, fél. Félig hátrafordulok, Annére nézek. „Ki ez az ember?” - kérdezem. Szúrósan néz vissza rám. „Ő Sebastian” - mondja, és érzem, hogy a még mindig a nyakamban ülő fiú összerezzen. „Tégy, ahogy mondja. Tűnj el.” Sebastian két kézzel megfogja a kezem, forró leheletét a hallójáratom mélyén érzem. „Haza akarok menni” - suttogja. „Gyere, Seba” - mondja Anne, és közben feláll. „Gyere.” Kinyújtott karral közelít. „Gyere, kapsz egy fagyit Sebastiantól, róla lettél elnevezve.” Arca őrült grimasszá alakul. Leginkább majomra hasonlított, ahogy széles felsőtestével és szőrös karjával ott állt. Lépett egyet, majd tömzsi ujjával hirtelen, fenyegetően rám mutatott. Hátráltam, majd futásnak eredtem. Nem futott utánunk. Ahogy valamivel később hátranéztem, úgy tűnt, hogy az út közepén áll, hevesen csókolja Annét, és közben erősen tartja a copfját. Ügy véltem, női böm- bölést hallok, mintha tehén lenne, de lehet, hogy a fickó volt, nem vagyok benne biztos. Elértük a főutat. Sebastian néma és merev volt. Én sem mondtam semmit. Tine fehér melle, és az apró, sötét mellbimbója. A tömzsi ujj, ahogy pont a szemeim közt lévő lágy részre mutat. Erősen izzadtam és összerándultam, amikor meghallottam a sóhajtásomat. Már erősen sötétedett, és egy kocsi végül felvett minket. Sebastian nagyjából sértetlen volt. Az orvos megvizsgálta, a nővér igyekezett megnevettetni. De a fiú még csak meg se mukkant. Összeragasztották a sebét, majd hazaküldtek bennünket. Az ablaknál ültél a sötétben, amikor késő éjszaka visszatértünk a nyaralóba. Még a kutyáért se mentél el. Szőke Zsolt fordítása 65
