Irodalmi Szemle, 2014
2014/12 - SARKI FÉNY - Merethe Lindstrom: Napok a csönd történetében (regényrészlet, Pap Vera-Ágnes fordítása)
SARKI FÉNY elfogadná, mintha nem lenne mindegy. Erre felfigyeltem. Akkoriban nem volt ez nagy ősz- szeg, de nem is volt kevés. Zsebre tette, én pedig ránéztem, úgy éreztem, most találkozik a tekintetünk először. Mintha azelőtt nem sikerült volna a szemébe néznem. Hevesen vert a szívem, talán ki is hagyott egy-két dobbanást, lüktetett a mellkasomban, egyre hevesebben, nem akart csillapodni. Azt hiszem, egyszerre fordultunk meg, miközben a következő történt. Greta felmászik egy székre, talán le akarja csillapítani a kicsit, aki sírni kezdett. Maga felé húzza a könnyű kosarat, a szék felborul, egyetlen pillanaton múlik, hogy nem rántja magával a kosarat. Greta bömböl, feltápászkodik és ordít. A kicsi megrémül, ő is torka szakadtából rázendít. Gretát csillapítgatom, magamhoz ölelem, megsimogatom a sípcsontján megjelenő csúnya piros foltot. Leveszem a kosarat az asztalról. Megfeledkezem a fiúról, megfeledkezem arról, hogy mögöttem áll. És amikor megfordulok, nincs már ott. Nincs ott, és Kirsten sincs sehol. Egy pillanatra teljes a csönd. A gyerekek abbahagyták a sírást, a rádióbeli hang elhallgatott, csak az ágak himbálóznak nyugodtan az ablak előtt. Kiáltanék, de Greta ott áll mellettem. Elővigyázatosan megszólalok, Kirsten, mondom, Kirsten. Keresni kezdem, úgy nézek szét, mintha csak szórakozottságomban nem találnám. Amikor már lerohannék a pincelépcsőn, felfedezem, hogy a teraszajtó nyitva van. A kertben könnyű szellő fúj, nem tudom, mi van rajtam, vékony pulóver és nadrág, vagy ruha, talán kötényt is kötöttem, akkoriban gyakran viseltem kötényt. A kert ragyog, érzem, milyen harmatos a fű. A kert végében kezdődik a bozót. A következő években körös-körül kivágtuk a fákat, de néhányat meghagytunk, mert úgy véltük, fontos, hogy a gyerekek lássanak fákat, hogy ez igenis lényeges. A bokrok között bemegyek a bozótba. Kirsten egy fatuskón ül, s mintha nagyon lekötné valami. Annyira mozdulatlanul ül, hogy megrémülök, rákiáltok. Megfordul, rám néz, aztán a bokrokra mutat. Talán ő követte a fiút idáig, talán a fiú hozta magával. De szemmel láthatólag nem esett baja. Ott ül a széles fatuskón és az erdőre mutogat. Mintha a fiú otthagyta volna, mielőtt elment, eltűnt a sűrű ágak között. Az epizód, így neveztem ezt később, amikor beszéltem róla másoknak, Simonnak és a gyerekeknek, miután felnőttek. Mintha valahonnan az ismeretlenből került volna elő, máshonnan, akárcsak maga a betolakodó. A görög szó többértelmű, részben felvezetést jelent, például felvezet egy történetet vagy egy életet, ugyanakkor a betoldásra is utal, a tragédiában a dialógusok azok, amelyeket betoldottak a kardalok közé. Az epizód előrevetíti, hogy valami következik még. Itt azonban nem következett semmi más, azon a napon a fiú becsöngetett, s aztán eltűnt. Semmit nem tudok a betolakodóról. Később láttam az újságban egy kishírt, leírást adtak egy fiatalemberről, aki behatolt néhány házba a környéken, a hír azt sugallta, hogy a fiatalember zavarodott volt. Ha úgy vesszük, nem történt semmi, Kirstennek nem esett baja. De én nem tudtam nem gondolni rá. Hogy ki lehetett. Néha felriadok, és azt hiszem, hogy újra ott áll az ajtóban, újra beengedtem. Olyan, mintha soha többé nem akarna elmenni, mintha itt maradna velünk mindörökre. Az évek során mindössze elmosódott az alakja. Az arcát bizonyára összekevertem más arcokkal. Maga az eset azonban még tisztább, élesebb lett, mintha egyre közelítene hozzám. 40
