Irodalmi Szemle, 2014
2014/11 - ÍZLÉSEK ÉS POFONOK - Soóky László: „Gyere velem a Hargitára..(a Komáromi Jókai Színház Bányavirág című előadásáról)
ÍZLÉSEK ÉS POFONOK cső. Egyébként minden eszköz és tárgy steril, pangó. A dráma története hétköznapi: valahol emberek élnek, akiknek voltak illúzióik, s amint az illúziók szivárványa szertefoszlott, ahelyett, hogy felmentek volna a hegy gerincére megnézni, mi van a túloldalon, a hegyoldalban összeszedték a lehullott szilvát, körtét, barackot, cefrét gyártottak belőle, s ebbe a pacsmagba belefojtották fel-felböffe- nő vágyaikat is. Öt látható és egy láthatatlan ember. Az egy apától származó mostohatestvérek, Ilonka és Iván szeretnék egymást, ha nem lennének vérrokonok. Irén szereti Ivánt, de útban van Illés, az ura. Mihály, a helybéli orvos szeretné Ilonkát, de folyamatos részegsége s családja visszatartja a násztól. Később, egy jelentéktelen haláleset után (Illés felakasztja magát) kiderül, Iván is szereti Irmát, de ekkorra Irma már megveti őt. Ilonka mindenkit szeretne, és mindenki szeretné Ilonkát. Iván előbb elsinkófálná az életét megnyomorító apját, majd, midőn az apa még egyet csavarint az Iván szívét szorító hurkon, megbocsát neki, hadd éljen: egymásba csavarodó életspirálok sokasága. A játék Iván és Mihály kicsit hosszúra nyúló szócsatájával indul, ami egyben a két kiváló színész karakterépítő párbaja is, mely végigvonul a teljes játékidőn, ínyenceket kielégítő színészi teljesítménnyel. Kettejük párviadalának a sikamlósságát az adja, hogy a szerző azonos szellemi szintre emeli Ivánt, a bányászt és Mihályt, a doktort, mi több: helyenként Iván replikái - minden trágársága ellenére - fajsúlyosabbak, frappánsabbak az orvoséinál. Mielőtt e dialógus elérné a végtelent, bekopog a mindenről tudó s mindig hírt hozó Illés szomszéd; megjelenésével ritmust vált a játék, mozgalmassá válik, nem csupán azáltal, hogy Illés a falu egyetlen józan embere, hanem főként Fabó színészi jelenléte által: két epizód csupán a színpadi villanása - feledhetetlen alakítás. A harmadik, a végleges, a halálhíre. S jelentőséget hordoz magában az Illés által közvetített hír is, miszerint belátható időn belül tiszteletét teszi a faluban a magyar királyi televízió, amelynek most nem a hargitás- falvédős székelyharisnyás, háttérben-kópé- góbés interjúra fáj a foga, hanem inkább a megszaporodott öngyilkosságok hátteréről rántaná le a leplet. Ez a felvetés némi zavart kelt játszóink alkoholtól eltompult agyában, ami lehetővé teszi a már kívánatos szerepcseréket a színen. Illés amúgy is menne, Mihály beteghez siet, itt felejtve a táskáját, tán azért, hogy Iván utána vihesse, s a kiürült játéktér felüdülhessen az eddig hiányzó fehérnépek látványa által. Vágyunk menetrendszerűen beteljesedik, Ilonka és Irma színre lép, de hamar kiderül, hogy jelenetük a játék leggyengébb láncszemét képezi. Nem rossz, de a többi etűd egy hanggal magasabban muzsikál. Az ok egyszerű: Bandor Éva árnyalt, átgondolt, kifinomult jellemábrázolását a nagyon tehetséges Bárdos Judit színpadon még nem tudta érdemben követni. Elbizonytalanodott, lélekben kell izmosodnia. Érdekes módon a férfi szereplőkkel - akár Tóth Tiborral, akár Mokos Attilával - vívott csörtéiben mindvégig egyenrangú harcot folytatott. A játék során két alkalommal alakul ki test-test elleni küzdelem, egyszer a két részeg férfi, Iván és Mihály között, majd Irén és Iván drámai szóváltása kapcsán. Nos, ha a színész nem jártas az utcai harcművészetben, bizony szerephez kell jutnia a koreográfiának. Egy ilyen precíziós pontossággal kidolgozott műben nincs helye az esetlegességnek, külö94
