Irodalmi Szemle, 2014
2014/11 - ELNYOMÁSOK ÉS FELSZABADULÁSOK - MEG+ruházunk!: A császár új ruhája (dráma)
mm HO PMESTER Miniszter Császár Püspök Hopmester Miniszter Császár ELNYOMÁSOK ÉS FELSZABADULÁSOK leumi ünnepség a templomi ceremóniával veszi kezdetét, ezt követően a királyi katonaság díszszemlén mutatkozik be. Engedelmeddel, már láttam az új egyenruhákat. Kifogástalanok. A hangsúly természetesen az új fegyverarzenálunk bemutatásán lesz. A nap fénypontja Felséged megjelenése a nép között, amikor kíséretével végigvonul a főváros utcáin a katonakórus éneke mellett. A napot bál zárja. Néma! Lázadás nem várható? (A Néma int, hogy nem) Brutus-hadmű- velet kivitelezve? (A Néma elhúzza a kezét a nyaka előtt) Püspök uram, kápráztasson el! Felség, engedjen meg néhány keresetlen szót a Jubileum templomi ceremóniájáról. A székesegyházat kívül-belül felújítottuk. Üjraaranyoztuk a kupolát, szereztünk három új oltárt, öt szobrot és két ereklyét meglehetősen míves ereklyetartókban. A ceremónia hangulatát a gyermekek kara emeli, akik angyali énekükkel kelnek versenyre Felséged magasztosságával. Az összes megyés püspök is jelen lesz. Sőt, mindenki jelen lesz, aki annak idején Felséged koronázása alkalmával is jelen volt. Két embert ki is extrudáltunk emiatt. Kihantoltuk őket. Zenét! (A Zenész zongorázni kezdi Felix Mendelssohn Bartholdy Velencei gondoladal című szerzeményét) Tudjátok, miért szeretem a zenét? A zene azt mondja nekem, hogy igenis van rendkívüliség. Én tehát keresem minden erőmmel és hatalmammal, amit az Isten adott a kezembe. Senki el nem képzeli, micsoda művész vagyok én. Ó, milyen szürke lesz a világ, ha én nem leszek. A magamfajta emberek szeretnek valami jelentősét véghezvinni, valami rendkívülit. A történelem megadta nekem ezt az esélyt. És egy ilyen rendkívüli embernek képesek voltatok összeállítani egy eny- nyire közönséges (a Zenész melléüt), igénytelen (a Zenész melléüt), pocsék (a Zenész melléüt) Jubileumot. (A Miniszterhez) Végig fogok vonulni a városon. Mégis milyen ruhában? Készül már az új ruha? Vagy minden fontos dologra én gondoljak? (A Püspökhöz) És a templomi ceremónia? Mitől lesz annyira fenomenális? Mégis mitől? Szerzünk galambokat! Ezret! Tízezret! Százezer idomított galamb fog felröppenni, amikor kilépsz a székesegyház kapuján! A tartományokból hívatunk ötszáz daliát díszőrségbe. Vau! És ötszáz szűzlányt. Vau! (Letérdel, pitizik, kutyaként liheg) Kétszáz kispapot hozatunk a szemináriumból... ööö... szeminriumbóóó- uuul (lihegés) ministrálni... (Liheg, pitizik) (Letérdel, vakkant kettőt) Három sárkány fog körözni a templom fölött. (Lihegés, a Zenész és a Néma ugatva csatlakoznak a falkához) Nna. Kezd tetszeni a dolog. (Kutyaeledelt rak a pitizők elé, azok habzsolják) Megszólal a Beatles Revolution című dala. Néhány taktus alatt Néma átöltözik Ellenzéki vezetővé, a többiek forradalmárokká. Hopmester Miniszter Püspök Hopmester Császár Я 31