Irodalmi Szemle, 2014
2014/11 - ELNYOMÁSOK ÉS FELSZABADULÁSOK - Grendel Lajos: Kobaltkék messzeség (novella)
ELNYOMÁSOK ÉS FELSZABADULÁSOK- Ez nem igaz - mondta jelentette ki sértődötten.- Mi nem igaz?- Egy szó sem igaz az egészből. - Sápadt volt, és lesütötte a szemét. Engem meg az ördög szállt meg, mert ha egyszer kimondtam az igazságot, azt már nem lehet úgy visszavonni, mint az udvarias kedvességet vagy bókot, melyet lehet, hogy elhisz egy tizenhat éves lány, de nem hisz el egy felnőtt asszony.- Szóval azt mondod, hogy álmodtam? Most te hazudsz, vagy én hazudok? Nem válaszolt. De a múltat nem lehetett újraírni. A múlt nem sakkjáték, hogy amikor vereséget szenvedtem, az egész játszmát újra lehet kezdeni. Lenke alighanem tudta, hogy úgy vagyunk itthon e világban, hogy ennek a világnak nem összecserélhető alkatrészei vagyunk. Nem egy kulcs és egy kapukilincs, amely bármilyen ajtót nyit, ha fölszerelik. A pillanat túl drámai volt, és erre a drámaiságra Lenke még rá is játszott. Nem meri bevallani, hogy hazudik, gondoltam. Rám nézett, s ebben a nézésben bűnbánat volt, és, furcsa módon, elszántság is. Elszántság, hogyha már hazudik, hát következetes legyen. Észrevettem, hogy már a pincérek is ránk figyelnek - persze a maguk módján, egy-egy sokatmondó pillantással. Lenke váratlanul fölállt, bocsáss meg, a toalettre kell mennem, suttogta, és én szelíden elmosolyodtam, csak hogy a pincéreket is megnyugtassam. Egyedül maradtam az asztalnál. Már rég lemondtam róla, hogy rend van az életemben. De akkor is! Valami rendnek akkor is lennie kellett, különben előbb-utóbb megőrül az ember. Aztán átvillant az agyamon, hogy teljesen félreértettem a helyzetemet. El akar válni, gondoltam. Lehet, hogy az egész célzás rám, mert sosem leszek képes megtermékenyíteni? Ez elég abszurd volt, de hát az nem volt abszurd, amit most, öt perce mondott?... Telt az idő. Túl sokáig maradt a toaletten, kezdtem aggódni miatta. Nem a szavak voltak, a szavak túl szépek, és tulajdonképpen egy határon túl már semmit sem mondanak. A tiszta érzés bepiszkolódik, olyanná lesz, hogy kimosni lehetséges, de ott marad a mosás nyoma, hiába is igyekszik az ember úgy tenni, mintha semmi nem történt volna. Túl a szavakon a csönd van, és a csöndön túl egy kinyilatkoztatás, amelynek semmi értelme a szavakhoz viszonyítva, holott szavakból áll. Egyszer csak visszajött, persze a leves teljesen kihűlt, és a pincérnő szó és grimasz nélkül visszavitte, ahogy az Európában szokás. A sírás nyomai nagyon is látszottak a szeme alján.- Gyerekem lesz. De szeretném, ha nem hagynál el... Persze rajtad múlik. Totális zűrzavar lett rajtam úrrá.- Ez persze más helyzet. Abszolút más helyzet - mondtam dadogva, és fogalmam sem volt róla, hogy hogyan kell viselkedni. Még csak nem is emeltem meg a hangomat. Lenke folytatta.- Egy gyerek, az konkrét. Míg a faterom, az egy eszme. Megfoghatatlan. És így sokkal, de sokkal nehezebb zöldágra vergődni vele. Mosolyogtam, ahogy csak tudtam, de ez a mosoly nem volt őszinte, és nem is volt álca, ez a mosoly a legelső volt, ahogy Lenke végül is túllépett az árnyékán, és ami fontosabb, az én árnyékomon is. Ez volt a legszebb, amit mondani fogok neki, még akkor is, ha megbántom, noha nem ez volt a szándékom. 21
