Irodalmi Szemle, 2013
2013/10 - Forgács Miklós: Áruló vagy, Halász! (dráma)
mételhetetlen maradt. Örömorom. Néha leejtettem valamit. Ügy tettem, mintha nem tudnám, direkt vagy véletlenül. Néha lelassultam és méláztam, nem döntöttem el, ez kényszer vagy csak így alakul. Néha elbotlottam, és meg akartam lepődni, hogy jé, hát botiok. De az a nap, az ezernégyszázötvenhárom apró csoda már csak kísértett. Valamit megértettem. Valamit elveszítettem. Igen, ti már any- nyira talán nem érdekeltetek. Én voltam érdekes. Mert tudtam, hogy egyszer már magamra csodálkoztam. És vártam, hátha még egyszer. A boldog kizökkenés. Az kellett volna minden nap. Halász: Anya, neked a főztöd is mindig olyan szomorú volt, olyan boldogtalan. Egy, egyetlen egy étel volt vidám. A varázslatos borjúpacalod. Én nem is ettem azt a levest, én fürödtem benne. Szabályosan belemásztam. A nyelvem volt az előőrs. Majd ugrottam én is. Megmerítkezni abban a kiadós, tápláló, kényeztető lében. Eelbukkanni, egy szétmorzsolt babérlevél-darabka mellett. Bársonyos érintésű zsályalevelekbe ütközni. Málló krumplihegyekről csobbanni vissza. Úszkálni a hófehér, formás pacalszigetek között. Ráheveredni az éppen csak megpárolt, ruganyos kellevelekre. A levesből nézve igazán nem panaszkodhattam semmire. A levesből nézve fölém magasodtatok. Megnyugtatóan nagyok voltatok, szinte összemosódott a körvonalatok. Apa, anya. Nem tudtam, hol kezdődik egyikő- tök, hol végződik másikótok. Összeolvadtatok. Egy nagy szülőfolt. Apaanya alak. Borjúpacalba költözni, az a boldogság. Maradok. Maradok. VII. Burok Anya: Nem löklek ki. Magamba zárlak. Helyetted beszélek. Veled érzek. Bennem vagy. Maradsz. Beköltözöl. Laksz. Körülölellek. Nem feszengsz. Megvan a helyed. Langyos, édeskés szagok. Savanykás szagok. Szúrós, dohos, émelyítő szagok. Fullasz- tó, csípős szagok. Fémes, nyirkos szagok. Párás, szellős szagok. Simító, csiklandozó szagok. Illatos szagok. Ez mind az anyaméh szaga. Mozdulj nyugodtan. Nem fájsz. Férsz. Ne lázadj. Ne lébecolj. Ne lazsálj. Ne lógj. Lebegj. Csak lebegj. Nem olyan egyszerű. Állandóan. Célirányosan. Minden helyet kihasználva. Nem fecsérelve időt, millimétert, szándékot. Irányítani magad a kellemes lében. Lejutni oda, ahová el akarsz jutni. Csalóka a langymeleg. Az ernyedt nyugalom. Ne hagyd magad becsapni. Ami körülvesz, én vagyok. Amit körülveszek, az te vagy. De könnyen idomulunk egymáshoz. Átvesszük egymás lényegét. Kölcsönözzük a másik alakját. Belefeledkezünk az együttlétbe. Egymássá leszünk. Megépítjük a másikat. Belakjuk. Terek, utak, sétányok. Ködösen, komótosan. Kijelölhetetle- nül, de bejárhatón. Ez a te városod. Te vagy a városod. Én vagyok te. Mindenütt vagyunk. Lakunk és lakhatók vagyunk. Ha akarjuk, együtt, ha akarjuk, egyek. Egyként és egyenként is. Nyitott szemmel közlekedj. Ne hadonássz fölöslegesen. Kisfiam, mindig nézz körül. Hová sietsz? Gyönyörködj, lassíts, annyi a látnivaló. Meghitt és ismerős, de titokzatos és rejtélyekkel teli. Az apró szépségekre ügyelj. Fedezz fel mindent. A tiéd lesz. A tiéd. Magadnak építed fel. És kortyolj. Kortyolj. Nagyokat. Bátran. Érzed? Érzed. Ez a valódi magzatvízíz.
