Irodalmi Szemle, 2013

2013/10 - A TÉBOLYON INNEN ÉS TÚL - Kosztrabszky Réka: Élet az üvegbura alatt (tanulmány)

5 Zsélyi Ferenc: A szél zöld erdőben, meg a kék fény. Neurotikus poétika Sylvia Plath regényében. In Modern sorsok és késő modern poétikák. Budapest, 2002, Janus/ Gondolat. 177.

6 A magyar nyelvű idézetek a Kriterion Kiadó 1981-es kiadására vonatkoznak (Tandori Dezső fordítása).

hogy a külső szemlélő közelről megfigyelhesse azt. „A hasban valaha volt, ma már halott magzatokról kapta a címét a regény: bell jár, olyan üvegbura, amiben valaha élt testeket tartósítanak szúrós szagú folyadékban.”5 A halott embriókat tehát olyan állapotukban tudják láthatóvá tenni, ami természetes körülmények között nem volna lehetséges. Az üvegbura ebben az esetben az anyaméh, míg a szúrós szagú folyadék a magzatvíz groteszk metaforái lesznek, melyek több formában és jelentésben is visszatérnek a műben a víz és az üveg motívumaihoz kapcsolódóan.

Az üvegburához, amely bár metaforikus értelemben anyaméhként funkcionál, nem társulhat pozitív jelentés, hiszen halott testeket hordoz magában. A halál képe azonban nem csak ilyen tekintetben bukkan elő; minden, amit Esther az üvegen keresztül szemlél, valamiképpen mozdulatlannak, halottnak, hangtalannak tekinthető. Jól példázza ezt az a jelenet, amikor a szállodai szobájának ablakából kinéz a nyüzsgő városra. „Nagyon jól tudtam: az autók zajt ütnek, akárcsak a bennük ülő meg az épületek kivilágított ablakai mögött mozgó emberek, és a folyó is zúg, csak én nem hallom. A város élettelenül lapult az ablaktáblára, mint egy plakát...” (Az üvegbura, 22.)6 A szüntelenül nyüzsgő, zajos nagyváros az auditív észlelés számára többé már nem hozzáférhető; háromdimenziósból kétdimenzióssá válik, és egy kimerevített kép lesz csupán a vizuális észlelés számára. Ez árnyalódik majd később abban a jelenetben, amikor a lány Dr. Gordon magánszanatóriumában kezdetben mindenkit mozdulatlannak lát.

„Akkor észrevettem, hogy a jelenlévők egytől egyig teljesen moccanatlanok.

Jobban megnéztem őket, megpróbáltam kideríteni, miért ez a merev tartás. [... ]

Pillantásom ekkor a jelenlevőkről az áttetsző függönyök mögötti zöldes ragyogásra siklott át, és úgy éreztem, egy nagy áruház kirakatában vagyok. A körülöttem látható alakok nem is emberek, hanem csak emberformájú, kifestett próbababák, élethű pózokban elhelyezve.” (Az üvegbura, 138-139.)

26