Irodalmi Szemle, 2013
2013/9 - Csillag Lajos: Esztrád (novella)
ról nem anyám tehet! Egész nap itthon mereszted a... - A lány kilöki maga alól a széket, és kirohan. Érdekes. Várta ezt a jelenetet. Azt gondolta, olyan lesz, mintha videóról nézné saját magát. Ketten maradtak, és ketten szürcsölnek tovább. A fiú néha meg is fújja a levesét, vagy megszagolgatja, mintha nem is volna biztos abban, hogy a lé egyáltalán emberi fogyasztásra alkalmas.- Hát ez már... - Egy hajszálat húz ki a műanyag tányérból. Na, most van az, hogy meglepetést kellene mímelni. Már nem tudja, hogy akkor esne-e ki a szerepből, ha ezt tenné, vagy ha csak egyszerűen nem a nézőtér felé bámulna folyamatosan. Már nem tudja, hogy otthon van-e, és anyu eloltotta a nagylámpát, vagy újra kigyúltak a jéghideg csillagok odafent. Nincs semmi, csak az áthatolhatatlan sötét és az előtte viliódzó zöld és kék fények, amelyek néha egy virág alakját öltik fel, vagy kígyóvá formálódnak, ami még csak nem is tekergőzik, hanem mereven kiúszik a képből. Milyen vicces is volna, ha most valaki azt mondaná, a pokolra került. Már csak azért is, mert annyiszor elképzelte ezt a helyet, és pont ilyennek látta. Mármint sötétnek és egészen elviselhető hőmérsékletűnek. Az arcát kiemeli a tenyeréből. A fiú lábszárait látja maga előtt, majd a hasát, majd a mellkasát, majd az arcát és a szemeit. Az ajkairól pedig ezt olvassa:- Tudod, hogy szeretlek. - Érzi, ahogy egy papír zsebkendőt finoman végighúz az orra alatt, hogy letörölje az orrából megeredt vért. A fiú egy másik papír zsebkendőt is átnyújt. Most látja csak, hogy a tenyere is ragad tőle. Az utolsó kép, hogy beszáll az autó hátsó ülésére, és letekeri az ablakot. De arra, hogy a betörő szél esetleg végig az arcát csapkodta, vagy ő maga felfelé nézett a csillagokra, vagy csak a sötét határt bámulta volna, már nem emlékszik. Az út mintha meg se történt volna. Arra gondol, hogy ma este úgyis erről fog álmodni. Akkor majd minden kiderül. Hogy ugyanúgy ott ül majd az autó hátsó ülésén, és a gallérja mentén, az inge alá a szívébe szivárognak a történések, és emiatt nem emlékszik semmire, mert ő maga mindent elnyel. Ha léteznek fekete lyukak, akkor ő most az. És mire hazaérnek, anyunak már csak a vizet kell feltennie forrni, hogy azután már csak újból az inge mögé nyúljon, és a szívét belemorzsolja, mint ahogy a reklámokban szokás a leveskockát. Aztán leülnek az asztalhoz, és megeszik a sós levest anélkül, hogy egy szót is szólnának egymáshoz. Vacsora után pedig mindannyian lefekszenek. Anyu eloltja a lámpát, amitől zöld és kék fények villódz- nak előtte még egy ideig. De aztán elalszik, és ott ül az autó hátsó ülésén megint. Ezután anyu a fürdőszobába megy, hogy lemossa a rúzst és a szemfestéket, és alkoholos vattával letisztítsa a sminket. Még egy darabig a tükörben nézegeti, tapogatja a nyakán lévő ujjnyomokat. Mikor belép a hálószobába, apu még valamilyen könyvet olvasgat. Illetve csak nézi a betűket. Miután eloltják a lámpát, sokáig forgolódnak még. Csengő füllel alszanak el, mintha közvetlen mellettük valami felrobbant volna, mintha egy repülő húzott volna el felettük, mintha végig a fülükbe ordított volna valaki.
