Irodalmi Szemle, 2013

2013/9 - GICCS- ÉS TRASHKULTÚRA - Németh Zoltán: Sorozatgyilkosság a Parnasszus tövében (Orbán János Dénes Sándor vagyok én is... című kötetéről)

GICCS- ÉS TRASH KULTÚRA ££■ NÉMETH ZOLTÁN Sorozatgyilkosság a Parnasszus tövében Az esztétikai tapasztalat megjelenítésé­nek és felmutatásának érdekében az ún. elit irodalom számára rendkívül fontos a nyitottság, amellyel a nyelvi tér legtágabb tartományait képes belakni és hasznosítani. Egy ilyen specifikus nyelvi tér, amely az iro- dalmiság határterületein helyezkedik el, a dilettáns nyelvhasználat, vagy helyesebb in­kább dilettáns nyelvhasználatokról beszélni, hiszen nem egységes jelenségről van szó. A dilettáns nyelv és a dilettáns iroda­lom felhasználásának kétségkívül nagy hagyománya van a magyar irodalomban, amely hagyomány leginkább az ironikus és parodisztikus formákkal tart rokonsá­got, de talán sosem vált akkora jelentősé­gűvé, mint a posztmodern irodalomban. A posztmodern magyar irodalom legjel­legzetesebb megnyilvánulásai közé ugyanis az intertextualitás, a parodisztikus-ironikus beszédmód, az álneves-maszkos szöveg- alkotás mellett éppen a dilettáns nyelvvel folytatott kreatív játék tartozik, miközben az előbb említett jellegzetességek gyakran együtt, egymásra kopírozódva jelennek meg. Parti Nagy Lajos legendás Sárbogár­di Jolánjának A test angyala című kisregé­nye például olyan álneves szövegként lép működésbe, amely a ponyvairodalom és a füzetes lányregények dilettáns nyelvének parodisztikus újraírása által képes megszó­lítani olvasóját. Kukorelly Endre verseinek rontott nyelvi anyaga a dilettáns irodalom­ba tartozó alkotások problematikus stilisz­tikai megoldásaival is kapcsolatba hozható. Kovács András Ferenc palimpszesztként felépülő szövegeiben, illetve Lázáry René Sándor-verseiben is tetten érhető töb­bek között az archaikus és dilettáns nyelv együttes, produktív felhasználása. A kol­lektív maszkként megjelenő fiktív költő, Tsúszó Sándor több versének intonációja, illetve fikcionált recepciója is értelmezhető a dilettáns irodalom kontextusában. Sántha Attila Székely Árti-versei a székely nyelv­járási elemek és a dilettáns nyelvhasználat keveredéséből építik fel sajátos nyelvi vi­lágukat. Legutóbb pedig Petrence Sándor versei alakítottak ki olyan lírai nyelvi te­ret, amelyben a nyelvjárási elemek mellett, a népi irodalomra jellemző intonáció és a dilettáns nyelvre jellemző szövegalkotás lép párbeszédbe. Orbán János Dénes Sándor vagyok én is... című, Kivezetés a költészetből alcímet viselő kötete is a magyar irodalomnak ebbe a vonulatába sorolható, olyan kísérletként jelenik meg, amely a dilettáns irodalom és a dilettáns nyelvhasználat lehetőségei­nek felmérésére és újrahasznosítására tesz 39

Next

/
Thumbnails
Contents