Irodalmi Szemle, 2013

2013/8 - Veres István: Dandaranda (regényrészlet)

a távozó személyt. Nem tudom, Ildikó utóbbi időben tanúsított viselkedése mennyire segített abban, hogy kidobjam Passiógyümölcsöt, de ebbe valahogy nem is volt kedvem belegondolni.

*

Délután magabiztosan odasétáltam Ildikóék háza elé, és felhívtam. Gondoltam, itt az ideje, hogy a múltkori, rajtaütésszerű előadásai után ő is meghallgasson engem. Eliszogatunk, kipanaszkodjuk magunkat egymásnak, aztán talán történik valami - nem csak a régi szép idők emlékére. Egy nosztalgiaaktus, ha más nem. Ildikó többször tanújelét adta az utóbbi időben, hogy pótmegoldást keres Dani mellé, aki ráadásul a héten Kenyába repült két hónapra szoftvert fejleszteni. Volt menyasszonyom döntése logikus és érthető: az elmúlt évek megszokott kényelmét eszébe sincs lecserélni, ellaposodott magánéletét viszont szívesen feldobná valakivel, aki erre hajlandó, és nem is akar túl sokat cserébe. Szun nyomasztó és megmagyarázhatatlan kötelékei után üde és könnyed szerepnek tűnt a szolgálatkész szeretőé. Ha jól teljesítek, talán még egy állást is szerez nekem, nem kerülne nagy erőfeszítésébe. Kezdtem tehát megnyugodni.- Maradt még abból a múltkori palacsintából? - mondtam a telefonba köszönés helyett.- Ööö... Ali? Te vagy? Miben segíthetek?- Engedj be, aztán meglátjuk, kicsit szarul vagyok.

Levágódtam az egyik babzsákra a nappaliban, és hozzáláttam a panaszkodáshoz. Ildikónak nem fért a fejébe, hogy Szun csak úgy fogta magát, és közös megegyezés szerint elköltözött.- Meg sem próbált még egy utolsó esélyt kérni? - tudakolta, miközben elővette a hűtőből a második üveg megkezdett jamaicai rumot. Már csak az alján lötyögött valami. - Jóval korábban lehetett már valakije. Csak te nem vetted észre.- De akkor miért maradt volna velem annyi ideig? Hisz az elején semmim sem volt. Az étteremből pedig szintén nem gazdagodtunk meg.- Ki tudja, mit tervezett. Talán csak a megfelelő pillanatra várt, hogy leléphessen. A nők mindent elgondolnak, jóval előre, csak aztán cselekszenek.- Na, ezt az egyet nem hittem volna - röpítettem szórakozottan a torkomba egy pohárkával a zamatos, átlátszó folyadékból.- Attól, mert te lusta vagy gondolkodni, más még szokott.- De kedves vagy, köszönöm - rándítottam vigyorba az arcizmaim.- Már ne is haragudj, de éppen azt játszod, mint három éve. Ugyanazokkal a bagatell problémákkal foglalkozol, ugyanolyan bambán állsz hozzá az egészhez - közölte hivatalos hanglejtéssel.- Kérlek, ezt most el ne kezdd, tudom fejből az egészet. Amúgy sem így képzeltem.. . Azt hittem, ide jövök, elszórakozunk kicsit, aztán kitaláljuk, mi lesz velünk. De úgy látom, mehetek haza.