Irodalmi Szemle, 2013

2013/8 - A TITOKZATOS WEÖRES - Száz Pál: Elsüllyedt magyar drámák IV. Kilépés a létből (tanulmány)

A TITOKZATOS WEÖRES

elhanyagolható, hogy a táncosok „mindenféle állatjelmezben” jelennek meg, ami szintén a szertartás archaikus jellegére utal, az állatmaszk ugyanakkor szimbolikus jelentéssel is bír.

Az első kép extatikus ünnepe az utolsó képben gyászra változik. A drámai tér ugyanaz, mint az első képnél, az ünnep nyomait viseli: „csak a szétfeslett koszorúk maradtak a réten”.9 A féktelenségből való kijózanodás reflexióját adja Phyllis és Amyntas dialógusa. Az előbbi eltört, táncosok által összetiport furulyája már az elmúlás, a halál jelképévé válik - ezután érkezik Korydon Endymion halálhírével, végül behozzák Endymion holttestét. Az első kép ünnepe az utolsóban gyászra változik. Ezt előlegezik meg Endymion következő sorai az első képből:

'Uo. 113.

10 Uo. 108.

11 Uo. 110.

12 Uo.

„Majd az ünnep fáklyája elfogy s mind megérzitek a gyászban,

hogy körbe-tipródó vágyaitoknál a hiány is többet ér.”10

Weöres antikizáló drámája szigorúan betartja azt az Arisztotelészre visszavezetett klasszikus alapvetést, miszerint tilos a nyílt színen erőszakot vagy bármely megrendítő eseményt megmutatni. A halál vagy a csoda pusztán narrációban, verbálisán jelenhet meg a színen - az esemény ábrázolása helyett annak reflexiója jelenítődik meg. Endymion és Luna középső jelenete pusztán a találkozást írja le, a két szereplő között a dialógus során mindvégig megmarad a távolság („Endymion hever a sziklán. Luna lebegve közeledik a hegy fölött.”"). Amint Endymionnak sikerül rábeszélnie az istennőt, hogy „lejöjjön” hozzá, véget ér a dialógus. A harmadik képben Korydon elbeszéléséből tudjuk meg, mi történt végül Endymionnal.

Az Endymion szerkezete a pásztorjátékkal rokonítható, míg a darab vizuális kódjai, a drámai helyszínek, a táncoló pásztorok, a kar alkalmazása a barokk opera szcenikáját, annak kliséjét idézik meg. A föld felett lebegő istennő („Luna lebegve közeledik a hegy fölött.”12) emblematikus képe mögött a barokk színházi mechanizmus érződik, míg a gyászoló Kar a zárójelenetben Gluck Orfeusz és Eurüdikéjének nyitóképére emlékez-