Irodalmi Szemle, 2013
2013/8 - A TITOKZATOS WEÖRES - Tóth László: „Gyötrődve meg nem járt utért..(esszé)
A TITOKZATOS WEÖRES a kétpólusú világrend összeomlásával az egymással ellentétes ideológiák közti harccal jellemzett történelmi haladás végét vizionálta. Termékeny és terméketlen vitákat egyként kiváltó okfejtését is, szópárosító paradoxonát is gyorsan felkapta a világ; esszéje jelentőségét tulajdonképpen nem is annak önsúlya, mint a ráépülő, a továbbgondolásából származtatható észrevételek, elmélkedések súlyosabbjai adják (ha csak valaminek önsúlyához nem tartozik hozzá annak hatása is). (Ezek közül is a két, számomra legizgalmasabb gondolatirány egyikét az ugyancsak amerikai politikatudós, Sámuel P. Huntington vázolta fel 1993- ban, aki a civilizációk összecsapásában vélte megtalálni a történelem folytatását, a másik a prágai származású „hazátlané”, Vilém Flusseré, még 1991-ből, aki szerint már a történelem fogalma sem írható le világosan.) De most tulajdonképpen nem is erről akarnék beszélni, hiszen Fukuyama professzor tetszetős bonmot-ja is valójában Weöres Sándor kapcsán jutott eszembe. 1989-ben elhunyt költőnk természetesen aligha ismerhette az amerikai gondolkodót, aki egyébként 1966-ban, amikor költőnk már javában kóstolgatta a nála kilenc évvel fiatalabb szerb költő, Vaskó Popa verseit, s az Üj írásban - néhány versfordítása mellett - egy kisesszét is közölt róla (később, 1968-ban, Ostromlott derű címmel egy egész kötetnyi verset is megjelentetett tőle magyarul), Fukuyama még csak tizennégy éves suttyó legényke volt a világ túlfelén. Hogy mindez miért lehet érdekes itt? Weöres ugyanis, említett nyilatkozatában, mely később fordításkötete utószavát adta, szerb költőtársát „történelem utáni költőnek” nevezte. Történelem utáninak, vagyis költőnk csaknem negyedszázaddal a „történelem végének” fukuyamai látomása előtt, ha áttéttel is (amennyiben egy dolog vagy személy valami utáni, akkor annak a valaminek már vége szakadt, ugye), de már végét látta a történelemnek. Weöres - két és fél évtizeddel megelőzve Fukuyamát- szintén „a különböző érdekek erőszakos küzdelmét” értette történelmen, bár ő ebből még nem az ideológiák egymásnak feszülését, hanem a „háborús változékonyságot” emelte ki (ugyancsak áttételesen értelmezve, egymás szinonimája is lehet a kettő), mely után „az egymást rontó erőket” az „egyenletes munka ártatlan és józan küzdelme” váltja fel, miként - szerinte- Pópánál is. (Weöres egyébként évekkel később, még Domokos Mátyással folytatott 1978-as televíziós beszélgetésében is visz- szatért a történelem-utániság kérdéséhez, mondván: „...a történelmen cakpakk most már túl kell lépni”; „Át kell menni egy történelem utáni korszakba...”; „...annyira a történetiség kategóriáján belül tud csak létezni az ember, ami viszont [...] kisodorja alóla a sámedlit”, de ugyanezt a történelem-utániságot mint vágyképet fogalmazza meg a törökverő Baden is A kétfejű fenevad végén, ahol tulajdonképpen maga a színmű címe értelmeződik történelemként, amikor is a história fenevadja „ha tojásokat rak, egyik csőrével anyai hevet leheli rájuk, másik csőrével mind megvagdalja, összetöri”.) A fenti értelemben Weöres rajzolatát Pópáról akár önarcképnek is vehetném és az általa elgondolt történelem-utániságot teljes nyugalommal alkalmazhatnánk őrá is. Weöres ekkor már rég túl van a Tűz- kúton (hiszen annak verseit javarészt az 1950-1960-as évek fordulóján, illetve az 1960-as évek elején írta; ismeretes, hogy 14
