Irodalmi Szemle, 2013

2013/1 - MULTIKULTI ÉS KISEBBSÉGI KONTEXTUSOK - L. Varga Péter: Kettős kódolás (hozzászólás Németh Zoltán írásához)

M U LT I KU LT I ÉS KISEBBSÉGI KONTEXTUSOK lapokban is publikált, e műveik azonban csak csekély számban vagy egyáltalán nem kaptak helyet a Szlovákiai magyar szép iro­dalom 2012-ben. A kurrens filológia szerint a szövegek materiális-térbeli pozicionálása legalább annyira fontos, mint az interpretáció és a hatástörténet, sőt e komponensek igen je­lentékeny szerepet játszanak a művek be­fogadásában és értelmezésében. E föltevés felől nézve a publikáció helye, recepciójá­nak tere, de maga a kivitelezés, a materiá­lis környezet ugyanolyan szerepet játszik a mű értelmezéstörténetében, mint poétikai­retorikai megalkotottsága. Anélkül, hogy e kérdésben igazságot tennénk, megfogal­mazhatunk egy elvet, mely szerint a Szlová­kiai magyar szép irodalom 2012 antológia koncepciójában elsődlegesen arra töreke­dett, hogy a szlovákiai magyar szerzőket szlovákiai magyar kontextusban mutassa föl, hangsúlyozva térségi-regionális identi­tásukat, a couleur locale-t, ami természete­sen ellentmond annak a sokat hangoztatott és igenelhető álláspontnak, miszerint a ma­gyar nyelvű irodalmat egységes egészként, és nem régiónként érdemes tárgyalni, ha­tástörténeti összefüggések ugyanis nem térségek szerint vizsgálandók, hanem po­étikák alapján. Ebből az következne, hogy ha az antológiának mint anyagi produk­tumnak csupán annyi volna az ideológiai szerepköre, hogy a térségi identitást jelölje és erősítse meg az areal studies (akár nem tudatos) alkalmazása jegyében, úgy a ma­gyarországi publikációk kisebb relevanci­ával bírhatnak az összeállítás előföltevése szerint. Ez azonban valóban kissé nyaka- tekertnek tűnik, és aligha igazolható mara­déktalanul. Németh Zoltán érvelése értelmében a magyar nyelven íródó irodalom olyan egységet képez, amelyben a válogatásra, kanalizálásra érdemes művek nem térségi alapon rendeződnek, sokkal inkább értel­mezés- és hatástörténetük nemesíti őket, vagyis az, hogy egyáltalán olvassák, és nem vesznek el a permanenciában, a min­denkor íródó és megjelenő szövegek be­láthatatlan, kanonizálatlan tömegében. A neves magyarországi folyóiratokban törté­nő publikáció az intézményes kánon első lépcsője: az irodalmi szerző - Bourdieu szavával élve - megfizeti a belépési adót, a mezőre lép, s ez igazolja megjelenő művei legitimációját. Noha nyilvánvalóan nem ennyire egyszerű a helyzet - s innen nézve bármilyen éves gyakorisággal kiadott iro­dalmi gyűjtemény sem törekedhet a ben­ne szereplő valamennyi konkrét mű tekin­tetében messzeható kanonikus gesztusra, legföljebb a mindig változó megítélésű szép kontextualizálására formálhat jogot, arra is a múlandóság vagy a változékony­ság tudatában -, a folyóiratközlések bizo­nyára beszédesek szerzőjük beágyazottsá­gát illetően. Németh Zoltán fő gondolatmenetét árnyalva annyit alighanem mindannyian tudunk az irodalmi nyilvánosság működé­séről, hogy az nem független az őt létesítő intézményektől és médiumoktól. Az iro­dalmi mező belépési adójához tartozik ez is, s e tekintetben valószínűleg az szintén természetes, hogy mindenütt akadnak he­lyi hősök és persze olyanok is, akiknek az (élet)műve túlmutat a térségi léten, vagy éppen a térségi lét mutatkozik meg benne oly módon, hogy az a történő irodalom ér­vényére tesz szert. A válogatásoknak - kü­lönösen, ha jelölten regionális kódolásúak kívánnak lenni - ezt a kettősséget nyilván figyelembe kell venniük, s ha nem is képe­sek feloldani, érdemes törekedniük rá. 54

Next

/
Thumbnails
Contents