Irodalmi Szemle, 2013

2013/7 - ÍZLÉSEK ÉS POFONOK - Polgár Anikó: Megalvadt folyók (Borbély Szilárd Nincstelenek című kötetéről)

ÍZLÉSEK ÉS POFONOK

A gyermeknek kisebb testvére és a kisállatok fölött van hatalma: az elnyomottság érzését kompenzálják az állatkínzó játékok (a kisegerek és a fészekből kihullott verebek villával való átszúrása, a macskaköly- kök vízbe fojtása vagy kőhöz csapkodása, a bogarak gyötrése). Az erőszak és a durva naturalizmus képei a barokk vallásosság drasztikumával keverednek: a falon függő Mária-kép a Szűzanyát nyitott mellkassal ábrázolja, „mintha kívül hordozná a szívét a ruha fölött” (55.), Mária szívének leírásától viszont a disznóöléshez, az állat szívének kivágásához vezet minket az elbeszélő. Közben még a tyúkfelbontás naturaliszti- kus részletezésének is allegorikus értelme van: „Ő is kereszt alakban vág bele a csupa izom szívbe, mint a levesbe dobott hagymába szokott” (56.).

A sűrített, tőmondatos stílus, a gyermeki látásmód bemutatása bravúros. A leghatásosabbak azok a képek, amelyek nem tartalmaznak implicit utalást az allegorikus értelmezés lehetőségére, ám a regény kontextusába ágyazva önmagukban is több lehetséges értelmezési mélyréteget nyitnak meg. Ilyen például a túl nagy falatnak bizonyuló békát kiöklendező macska döbbenetes képe: a lenyeletést túlélő békát akár a munkaszolgálatból hazatért s a családjából egyedüli túlélőként megmaradt zsidó Mózsival is párhuzamba hozhatnánk, de allegorikus értelemben a poklokat megjárt s három nap után feltámadó Krisztus képe is lehet. Az alcímmel is kiemelt allegória értelmezéséhez azonban nem egyszer túlságosan egyértelműsítő támpontokat és magyarázatokat nyújt a szöveg. A Messiás várása egyszerre profán és szakrális: az alcímben is szereplő írásmóddal a Mesijás

egy a faluban szerencsétlennek, féleszűnek tartott szakállas cigány ragadványneve, aki mindenkitől valamely rokona egészsége felől érdeklődik, s akit a falusiak a legalan- tasabbnak tartott munkára, a budi kimérésére alkalmaznak. A budit, ahová a falusiak a döglött kiscsibéket és a csipásmacskákat is dobják, ebben a kontextusban értelmezhetjük a pokol képeként, hiszen a Mesijás az egyetlen, aki elmerül benne, majd élve visszajön, s a feladatot küldetése biztos tudatában mindig mosolyogva vállalja. Feltűnő, hogy a Nincstelenek regényvilágában nagyon kevés a nevetés, így a munkát nem szenvedésként felfogó Mesijás mosolygása különös jelentőséggel bír. Akár annak a tételnek a demonstrálását is láthatjuk ebben, amit Borbély Szilárd egy interjúban kijelentett, mely szerint „a szenvedés nem emel föl” és a munka sem nemesít, „csak a nevetés, a játékosság, a szeretet képes ilyesmire”.5 Amikor a regényben szereplő cigány Mesijást leköpik és cigányvicceket mesélnek a jelenlétében, alakját az elbeszélő egy újabb egyértelműsítő gesztussal köti a faluból kirekesztett családhoz: „Mesijás hasonlít hozzánk. Nem tartozik sehová” (300.). Ahogy a Mesijás gúnynévben a transzcendens és az immanens találkozik, úgy kerül párhuzamba a kutyanevek révén az állati és az emberi kiszolgáltatottság („Minden kutyánkat Cigánynak hívjuk”, 46.).

A Messiás várása nemcsak ennek az allegorikus alaknak a szerepeltetésében demonstrálódik, hanem ott van a húsvéti készülődésben és a gyermeki látomások5 Borbély Szilárd: Egy gyilkosság mellékszálai, Budapest, 2008, Vigilia Kiadó. 147.

88