Irodalmi Szemle, 2013

2013/7 - Tóth László: Írás, irodalom, történet. Közelítések, futamok (próza)

mond erről megint Konrád: „Nincs önkénytől mentes elbeszélés, minden, ami van, egy pillanat múlva már csak volt, amiről ezt is, azt is lehet állítani.”) Ezért rohanunk (rontunk) neki valahányszor magunknak is, ezért követeljük magunknak a szabadságjogát múltunk értelmezésében, hogy létrehozzunk valami érvényeset (magunkat, azaz az ,,én”-t), valami mellé (rosszabb esetben valami ellen), amit valamilyen ok miatt nem tartunk érvényesnek, egyedülvalónak, történetesen, mert abba, mindig az adott pillanatban, úgy gondoljuk, nem férünk bele mi magunk.

(Ppüspöki, 130216)

KIS TRAKTA A HALÁLFÉLELEMRŐL

Halálfélelem.

Valóban: félek én a haláltól?

Nem tudom.

Bár hosszú ideje úgy gondolom, hogy már felkészültem rá. Mégis félek azt mondani, hogy nem félek tőle. Egész egyszerűen azon oknál fogva, mivel nem tudom - nem tudhatom -, félek-e tőle. A fájdalomtól, a megalázó szenvedéstől tagadhatatlanul rettegek, s jó lenne megúszni a kiszolgáltatottságot, a másra-utaltságot, mellyel az öregkor, így az öregkori halál is kétségtelenül együtt járhat.

De hogy magától a haláltól félek-e?

Ez csak közvetlenül a halálom pillanatában, vagy az azt éppen megelőző (másod)per- cekben, órákban - napokban? - fog kiderülni. Bár az is lehet, hogy váratlanul, lesből támad majd rám (még ez lenne a legjobb), esetleg álmomban ér utol (ez sem rossz, sőt!), azaz megtörténhet, hogy akkor sem derülhet ez ki számomra. Ám ha tiszta, s csak lassacskán kihunyó tudattal lesz balszerencsém várni s kivárni a bekövetkeztét, nem tudom, nem tudhatom: egykedvű beletörődöttséggel, a lehetetlennek nekifeszülő dühvei vagy körömrágós, magamat összerondító rettegéssel/szorongással telik-e el majd a végső pillanatig az idő(m)?

Mindenesetre, ha már mindenhogyan meg kell, úgy szeretnék meghalni, mint rendesen az állatok. Csendesen, méltósággal, a természet rendjének alázattal engedelmeskedve. Jámbor lélekkel, mondanám, ha biztos lennék abban, hogy az állatoknak (is) van lelkűk. A természetbe bölcsen belesimulva. Amilyen zajos tiltakozás volt a világba érkezésem, ugyanolyan csendes elfogadás legyen a távozásom.

(Dsz, 130417; 130430)