Irodalmi Szemle, 2013
2013/7 - CIGÁNY UTAK - Borbély Szilárd: Kátrány (novella)
CIGÁNY UTAK A fazon meg nem mondja. Azt mondja most nekik, hogy a cselekvés útjára kell lépni. A kátrány lefojt bennünket. Meg kell akadályozni, hogy tovább szaporodjanak. Az emberek tudják, hogy a kátrány az oka mindennek, csak mindenki be van szarva. Amikor odalépett a kölykökhöz, érezték, hogy ez a fickó nem viccel. Komplett kiselőadást tartott nekik, mint a diri szokta néha a gimiben, amikor kiborul a kölyköktől. A diri hisztis. De nem mer csinálni semmit, mert fél a szülőktől, csak nyilvánosan hisztizik az aulában. Összehívja őket a tanerő és ott hisztizik nekik. Ők meg röhögnek rajta, hogy mit pattog, mint kecskeszar a deszkán. Most ez is olyan izgatottan beszélt. Azt mondta, hogy provokálni kell a kátrányokat. Ki kell nyírni néhányat, de csak rendeseket, ártatlanokat, hogy nagyobb legyen a felháborodás közöttük. Akkor majd szervezkedni kezdenek, és verik a nyálukat, ahogy szokták. Az majd kiveri a biztosítékot a többségnél, akik dolgoznak és eltartják ezeket. Akkor berág mindenki. Akkor majd a buzi politikusok se tehetnek mást, ha látják, hogy a többség elégedetlensége a bársonyszéküket veszélyezteti. És akkor kiirtatják a kátrányt. Akkor majd azok a buzik is megnyomják ott a gombot, ész nélkül, ahogy szokták, mondta. Ekkorra megnyugodott és elmosolyodott. De nem állt neki jól. Mert az ilyen arcokon nem előnyös a mosoly. „Remélem, elhiszitek nekem”, fejezte be. És elhitték neki. Ettől elcsendesedtek. Nem szóltak. Van ebben valami, gondolták. A kisvárosban mindenki tud mindent. Az ősök is ilyeneket szoktak mondani otthon. A kölykök azt is tudják, hogy ezt csak otthon lehet mondani. Meg a gimiben is mondták a tanárok, amikor volt egy ilyen felmérés, hogy írják le, mit gondolnak a kátrányokról. A szemfülesebbek óvatosságból megkérdezték a tanárt. „Akkor most azt írhatjuk, amit gondolunk? Vagy csak úgy?” „Csak úgy.. ”, mondták a tanárok cinkosan. „Akkor értjük”, válaszolták, és mindenki együtt nevetett. A derű áthullámzott a padsorok felett. Aztán csend támadt, mintha angyal suhant volna át a termen. A címer mögött tűnt el, az angyalos címer mögött, ahol két másik angyal lebegve tartotta a szentkoronás címert. És leírták, a választ, amit ilyenkor elvárnak. Amelyet aztán jó pénzért ki is értékelt valamilyen csókos cég. De ez a 88-as itt komolyan gondolta, hogy ő megnyomná a gombot, ha már abban a toronyházban mind bent lenne a kátrány. Hogy ne maradjon több. Meghúzná még a ravaszt is, ha úgy adódna. Aztán folyt az este tovább, ahogy mindig. A gimisek egymás közt voltak, a megszokott akolmelegben, a megszokott ugratásokkal. Versengtek a fiúk a lányokért, a figyelemért, hogy népszerűek legyenek a gimiben. Ahogy a buta amerikai sorozatokban csinálják a gimisek. A csicskák a kapcsolatért és a zsebpénzért, ami leesik nekik. Elmenőben dupla jattot adtak a szekrényhátúnak. Hátulról ismerték meg, a tarkótetkóról, hogy melyik az. 26
