Irodalmi Szemle, 2013

2013/6 - ÍZLÉSEK ÉS POFONOK - Soóky László: A hatvanadik évad, avagy Clouseau felügyelő megcélozta a béka fenekét (a Komáromi Jókai Színház Magyar zombi című előadásáról)

ÍZLESEK ÉS POFONOK

nást a Príma környék című Spiró-drámában, amelyet Valló Péter jegyzett, s egy vállalható III. Richárdot Martin Huba rendezésében, ahol a társulat tagjai is kapaszkodókat találtak. Lehet, hogy a bulvár és a színpadi blöff személyes és egyéni érdekek mentén szivárog be a mi színházunkba is?

Divatos drámaíró urak exkluzív hajlamaikkal még a tragikumot is oda vitték - paradoxonnal élve hogy még a tragikum sem egészséges: kies magyar honom!, az egymillió magyar zombi mostoha hazája, íme, siratlak. Ugyanakkor, ha jobban rákönyökölök e kemény kocsmaasztalra, felvetődik a kérdés: ki is ez a kiragadott egy az egymillióból, ki is ez a Blondin (Búzaszőke) Gáspár?, Tóth Tibor (Jászai Mari-díjas) megformálásában?

Egy db falusi ember, akinek áttételesen köze van a disznóhoz. Egy db falusi ember, akit a jelmeztervező Sánta Borcsa m. v. úgy öltöztet föl, mint a mindenkori falu bolondját volt szokás, esetleg azt a téesz-kocsist, akinek csak egy ló jutott osztályrészül: gumicsizma, melegítő- (esetünkben tyepláki-) nadrág, színben hozzá adjusztált melegítőfelső, alatta lilára horgolt tipikusan magyar focistadressz, s a legényesen feltekert mélymagyar svájci sapka. Ugyanakkor, ha mélyebben alámerülünk a Blondin Gáspár néven színpadra álmodott magyar falusi ember lelkületébe, létébe, hovatartozásába, valóságába, érzelemvilágába és szakmai múltjába, rádöbbenhetünk, hogy a megírt Blondin Gáspár valószínűleg nem ismerőse a színpadra állított Blondin Gáspárnak. Rokona se.

A megírt Blondin Gáspár ugyanis ki- kupálódott munkáskáder, aki nem munkaegységért, hanem órabérért dolgozott, amíg a vágóhíd üzemelt. Pontosan tudta, hogy

mennyi az annyi, s a formás malacok mellett volt szeme a női formákra is (ezt a későbbiek folyamán még alaposan kicsontozzuk). A jelmeztervező tehát, amikor a vidéki közönséget spontán röhögésre ingerlő uniformisba bújtatta Gáspárunkat, színpadi figura- és jellemépítés fönnforgásában tévedett. Ez a tévedés olyan erővel kerítette hatalmába Bagó Bertalan Jászai Mari-díjas rendezőt (m. v), hogy egy nagy dobbantással elrugaszkodott a jambikus valóságtól, mi több a jambikus valóságshow-tól is, és megcirógatva a vidékinél is vidékibb felvidéki magyar publikum kackiásnak mondható bajuszát, rittyentett egy méltányos színpadi blöfföt.

Nehéz rendezői vállalás ez a Finito, különösképpen akkor, ha a műfaj szemszögéből vizsgálódunk: a pszeudo-Moliére ugyanis nem műfaj. A Magyar zombi viszont sem nem dráma, sem nem tragédia, meg bohózat se, meg vígjáték se. Tragikomédia lehetne, ezt viszont lehetetlenné teszi a rendezői stíluskoktél s a szerzői poénvadászat. Tasnádi nyelvvarázsló, s ezzel visszaél, mert pontosan tudja, hogy mindenki a gegre figyel, a gondolatra senki. A kép- és fogalomzavar a magyar nyelvterületen már-már divatosan kötelező. Egy ócska példa: „Őszintén mondd, vajon mi tenne jót, / Próbáljunk néhány új pozíciót?” - kérdezi a tabuk nélküli show- kon edződött s fehérmájú nősténnyé heviilt Blondinné, Vali (Bandor Éva Jászai Mari-díjas). Arra, hogy kijöjjön a ritmusában sánti- káló rím, jó az új pozíció, a Káma-szútra lehetőségeinek megvalósítására alkalmasabb a póz s a pozitúra, mert a pozíció nem a szexre használatos, hanem inkább katonai, közéleti és hatalmi helyzetet jelent. Amit itt személyeskedő módon kiemeltem, nem egyedüli eset Tasnádi gondolat- és rímrengetegében.

90