Irodalmi Szemle, 2013
2013/6 - ÍZLÉSEK ÉS POFONOK - Nagy Erika: A kétnevű város (Váradi Nagy Pál Urbia című kötetéről)
ÍZLESEK ES POFONOK amelyek - legalábbis látszólag - még kevésbé építhetők be az előzőek után. Az elsőben egy „filozófus csecsemő” gondolatait olvassuk, a második pedig mintha újrakezdené az Urbiát, itt derül ki, hogy miért is kétnevű ez a város. A betonút vége című fejezet azonban a kamaszfiú meséjével folytatása (lehet) a korábbi, Unna keresése, valamint a Kopernika című részeknek. Az ezután következő történetek inkább csak metaforikusán, utalások szintjén kapcsolhatók az előző részekhez. Például a Mégegyszer naturalista leírásai emlékeztetnek a Kopernika szintén natu- ralisztikus nyelvére, de a varjú mint ha- lált/elmúlást jelképező madár motívuma is közös elemként fűzi össze a Kopernika- öregtorony-Mégegyszer hármasát. Alulstilizált nyelv jellemzi a mnt című darabot is, amelyben e város „vegyes” lakosságának egy másik tagjával (nevezhetnénk így: típusával) találkozunk, akinek archaizáló, nyelvjárásias beszédmódja ellentétben áll a felbukkanó modern technológiával és a már említett naturalista színezettel. Az ezt követő történet ( amo de sorto) szintén visszakapcsol egy korábbi darabra, a gdr-re, ti. az elbeszélő vélhetően ugyanaz mindkét történetben, de motivikusan is megképződik a kapocs: a gyermek elbeszélőnek a vért málnaszörpként láttató naiv esztétizálása feltűnik mindkét történetben. A kétarcú Jána című rész tovább árnyalja a Kopernika ban elhangzottakat, a város két nagy „népcsoportja” közti ellentétet: a „birodalom” áll szemben a „maradékokkal”. A Teknő című próza a modern technológia tematizálása révén köthető a / | mnt című részhez, míg a Vas (A Pál utcai fiúk posztmodern átírásaként) a kötet legelejéhez csatol vissza, a Linna kereséséhez, ahol szintén gyermekek a főszereplők. A történetek sorából részben kilógó rész - a téma és a nyelvi regiszter közötti feszültség miatt - a daráló leleménye című darab. A történet groteszkségét, abszurditását az adja, hogy a szakrális, konfirmáció általi nagykorúsítás teljesen demisztifikálódik, áthelyeződik nem is a világiba, hanem annál tovább, az alvilágiba, miközben esz- tétizálódik az emberölés cselekedete. Ez a rémtörténetbe illő hangulat folytatódik a következő prózában, a kallódó tagok címűben, ahol a külső, gazdasági-pénzügyi befolyás előtérbe helyeződik az emberi méltósággal, a halottaknak kijáró tisztelettel és kegyelettel szemben, ezáltal egy poszthumán utópiát vetítve előre. Ahogyan a kötetre jellemző a már említett kettősség, ugyanez igaz lehet az olvasó érzéseire is. Kettős benyomásunk alakulhat ki a kötetről: egyrészt a kompozíció sajátosságaiból adódóan azt lehet érezni, hogy néhol az egyes darabok nem a saját helyükön vannak, „átugráltak” innen oda, felcserélődtek, s ez olykor összefüggéstelennek, szétesni akarónak láttatja a kötet részeit. Másfelől viszont ez a megoldás, ha nem is logikus, ok-okozati alapon, de motivikusan/metaforikusán következetes világot hoz létre. (Váradi Nagy Pál: Urbia. Korunk- JAK-Prae.hu, Kolozsvár-Budapest, 2012, 104 oldal, 2100 Ft) 85
