Irodalmi Szemle, 2013
2013/6 - VÁROS ÉS EMLÉKEZET - Gyáni Gábor: A város és az imaginárius történelem (tanulmány)
VÁROS ÉS EMLÉKEZET romként meghagyott objektum a tragikus múlt emlékeztető jelévé, ahogyan a lebombázott német városokban vagy a németek által a második világháborúban lebombázott nem német városokban napjainkban még mindig virító romok hivatottak emlékeztetni a közelmúlt szomorú történelmi eseményeire. A város kollektív emlékezeti világát gazdagítja tovább az emlékeztetés szándékával létesített tárgyi jelek egy, az előbbiektől elkülönülő együttese, úgymint a szőnyegen heverő kérdésről szóló - ma egyre terebélyesedő - szakirodalom, továbbá az emlékező fikció megannyi terméke. Közhely, hogy a szándékolt emlékműállítás, amely igen tág műfaji határok között mozog, a nacionalizmus és a nemzetállam-építés XIX. századi hőskorában lendült fel látványos módon, amikor a (nagy)városok tudatos, tervezéssel és fokozott hatósági beavatkozással párosuló fejlődése is a tetőfokára hágott. Mindennek a történelmi építészeti stílusokkal összefüggő vonatkozásairól korábban is már esett szó. Fordítsuk a figyelmünket ez alkalommal a helymegjelölések, a helykijelölések gyakorlatára, melynek kimondott és hangsúlyos célja a történelmi múltra való szüntelen és erőteljes emlékeztetés. E gyakorlat triviális megnyilvánulása a helyek állandósuló megnevezése, néven nevezése és ekként való kötelező számontartása, vagyis az utcanévadás. A nacionalizmus korát megelőzően semmilyen történelmi tudatosság nem játszott közre az utcák és a terek névhasználatában: a helyben működő boltokról, kocsmákról, a házakat díszítő képekről, szobrokról, cégérekről, az ott űzött mesterségekről, és a nagyobb számban helyben élő lakosokról nevezték el a helyeket; ilyenek hiányában pedig a hely valamilyen jellemző tulajdonságát vették alapul. A kiegyezést követően Magyarországon is nyomban megváltozott a helyzet, amikor Pest város képviselői 1867-ben, egyebek közt, úgy döntöttek, hogy a magyar történelem nagy alakjairól kívánnak utcákat elnevezni. 1870-től a Közmunkatanács ragadta magához az utcaelnevezés jogát, és szintén ebben a szellemben fogott hozzá a munkához. Ennek nyomán az 1870-es évektől nagy számban ne14
