Irodalmi Szemle, 2013

2013/6 - VÁROS ÉS EMLÉKEZET - Gyáni Gábor: A város és az imaginárius történelem (tanulmány)

VÁROS ÉS EMLÉKEZET ezek a dolgok, hogy magukon viselik a fizikai hanyat­lás jól látható jeleit. A történelmi érték képzete, ezzel szemben, a dolgok belső tulajdonságaira vet fényt, ami pedig az emberi nem fejlődéstörténetében elfoglalt he­lyüket fejezi ki. Ez esetben nem a fizikai romlékonyság, az időnek ez a beszédes jele, hanem az emberi krea­tivitás örökkévalósága adja megbecsülésük alapját; az értékalkotó emberi tevékenység történelmi tanúságté­teleként teszi mérlegre az utókor az objektumot (a mo­numentumot), hogy kivételes tiszteletben részesítse. Az elmúlt korok mentalitása kerül ezzel előtérbe, ami a megformálás stílusából világlik ki, ami történelmi színben tünteti fel egyúttal az ember alkotta tárgyat. Ez a két értéktételezés egymásnak tökéletes ellen­téte, ennek megfelelően egymással összeegyeztethetet­len szellemi és gyakorlati viszonyt ír elő a jelen embere számára a múlt tárgyi dolgaival kapcsolatban. A törté­nelmet a régiség-értékjegyében szemlélő és megbecsü­lő ember hagyja beteljesedni a dolgok természet által megszabott sorsát, vagyis nem konzervál és kivált nem restaurál. Sőt, újonnan sem hoz létre a régi jelmezébe bújtatott tárgyakat, mely törekvés a XIX. századi város- építészeti historizmus gyakorlatának felel meg igazán pregnáns módon. A monumentumok tudatosan szem előtt tartott kommemorációs értéke abban áll ezúttal, hogy múlékony fizikai létezőként tudatosítják őket, ami egyben a történelem jelenlétét is mutatja számuk­ra, mert arról vall, hogy a múlt szükségképpen idegen és átmeneti fejlemény. A régiség-érték szerinti meg­közelítés ezért nem követel, sőt határozottan megtilt minden beavatkozást a múlékony állagú dolgok fizikai folyamataiba, egyúttal mindenki számára egyaránt fel­kínálja a történelem közvetlen szemlélésének, élmény­szerű megtapasztalásának a lehetőségét. Merőben más a helyzet a történelmi érték fogal­mával összekapcsolódó beállítottság esetében, amely szakértelmen, a történelem gondos tanulmányozását követelő tudáson alapul, és a történelem aktív jelenbeli használatával is együtt jár. Nem csupán a konzerválás­restaurálás műemléki szemléletmódja és gyakorlata, hanem a modern nagyváros fizikai környezetének a

Next

/
Thumbnails
Contents