Irodalmi Szemle, 2013
2013/5 - ÍZLÉSEK ÉS POFONOK - Kiss Ernő Csongor: A szenvtelenség alternatívája (Szabó Róbert Csaba Temetés este tízkor című kötetéről)
IZLES E K ES POFONOK KISS ERNŐ CSONGOR A SZENVTELENSÉG ALTERNATÍVÁJA A történetek egyszeri részletei az életnek, nincs bennük tanulság Nádas Péter: Egy családregény vége S zabó Róbert Csaba harmadik, Temetés este tízkor című novelláskötete erős képekben, szigorú ritmusú prózatechnikával és kötetkompozícióban egyszerre tárja elénk az emlékezés és az elbeszélés lehető - ségeinek könnyed-humoros és groteszktragikus formáit. A kötetkompozícióban a hosszabb, időt és cselekményt jobban kibontakoztató elbeszélések után rövi- debb terjedelmű novellák következnek. A koreografikus váltakozás sajátos olvasási ütemet kínál az olvasó számára, bárhol kapcsolódik be, ez a ritmus azonnal hat, a ráhangolódás - mindenhol sokat hangoztatott, itt valóban megkomponált - erejével. A kötet novellái az idő, helyszín, elbeszélői helyzetek, és ezen keresztül az elbe- szélhetőség variációkban megmutatkozó szükségszerű bizonytalanságát mutatják meg. Az elbeszélő vagy éppen az egyik szereplő (sokszor a kettő ugyanaz) szólal meg a múltidézés hangján, s a fejedelemség korától a tágan értelmezett jelenig tartó intervallumban bármely időpont a novella fikciójának realitását megkonstruáló tényezővé válhat. A múlt igazi megelevenedésé- nek van egy mágikusba szövődő jelenete (Lovak indulnak a Stephansdomnál), ahol egy ló halálának pillanatában, Bécs belvárosában, Marcus Aurelius légiósai kelnek életre, elvegyülve a váratlan haláleset miatt összegyűlt kíváncsiskodók között. A címadó, Temetés este tízkor című novella statikus alaphelyzete (Angol, Futár és Bárpéter a lerobbant autó mellett az országút szélén) önmagában is kedvez az emlékezés terhe és kényszere feltörésének. Rés keletkezik: az egymásról valamit meg- tudás izgalma még mindig nagyobb annál, mint hogy a disszidálás, a sokéves távoliét, az integrálódás megelevenített eseményei a novella igazi bonyodalmát képezhetnék. A kötet nyelvezetének erőteljes humora valamiképp összefüggésben áll az elbeszélés idejével, terével, annak miliőjével. A szóhasználat, a mondatok üteme, morfológiája ehhez a miliőhöz alkalmazkodik, így az Alakváltók, a Faluregény, a Matolcsi víziedző halála és A bölényvadász című novellák esetében az elbeszélés térbeli (falusi környezet), illetve az utóbbi esetében az időbeli (régmúlt, a fejedelemség kora) sajátossága lesz a humor forrása. Mindegyikben egyfajta patriarchális, atyafiságos nyelvhasználat elevenedik meg, amelynek nyelvi logikáját a történet szereplői még hitelesen használják, de az elbeszélő már szubverzív módon kezdi nyelvi metaforákká alakítani őket saját szólamában. A terek, az idősíkok, illetve a szereplők mozgásának mikéntje úgy adódik össze a huszonöt novellában, hogy a kötet egy hosszú ideje tartó kísérlet újbóli sikeres eredményét hordozza magában: szenvte88
