Irodalmi Szemle, 2013
2013/1 - Liszka József: Kremsi napló 2. (naplójegyzetek
történetek) egy-egy regényének méltatásával. Mindkettő megvan odahaza (most, a feste- tés óta meg nem mondanám, hogy pontosan melyik, de valamelyik polcon), annak idején mindkettőbe bele is kezdtem, aztán feladtam. Egyiknek sem tudtam rájönni az ízére. Emlékszem, Esterházynál egy hagyatéki leltár hosszadalmas leírása verte ki nálam a biztosítékot. Az ilyen részeket egyszerűen át kell ugrani - mondja Györgyi. Lehet, de akkor a szerző miért írta bele? Nyilván van funkciója, csak türelem is kell(ene) hozzá. Most, a két német (nagyon értő!) ismertetés elolvasása után megint belelkesedtem, s csak azért is elolvasom őket! Az Esterházy-regény kapcsán Jens Jessen azt írja, hogy glänzende Übersetzung. Ezt vajon honnan tudja? Ha nem beszél, nem ért magyarul, mondhatja például azt, hogy in glänzender deutschen Sprache van a fordító jóvoltából (tulajdonképpen!) újraírva, de hogy az eredetit mennyiben követő, hű fordításról van-e szó, azt nem tudhatja. Szerintem. Persze az is lehet, hogy németül jobb... Ki is mondta, hogy a világirodalom legszebb költeménye Shelley Óda a nyugati szélhez című költeménye? De Tóth Árpád fordításában! Most, hogy belegondolok, lehet, hogy a legszebb magyar versnek titulálta, de ki is? Talán Szerb Antal? Utána kell majd nézni... E szívmelengető olvasmányok után egy hosszú, elkeserítő beszámoló az e-könyvek gátlástalan, tisztán üzleti alapon működő, szellemileg-művészileg teljesen ellaposodó világáról. Nincs kedvem bármit is hozzátenni. Tartok tőle: visszafordíthatatlan a folyamat. Történeti mércével mérve minden bizonnyal akár rendben valónak is tarthatjuk azt, hogy egyszercsak megszűnik a papír alapú könyv, s jön valami új, számomra megfoghatatlan, követhetetlen, ellenőrizhetetlen (!), csakhogy ennek a kis szeletke történelemnek én is részese vagyok! Hogy a fene enné meg! El kellene ismét olvasni Az utolsó mohikánt. Meg a Don Quijotét. Egy nyelvi szörnyszülemény az egyik kremsi ház faláról: Rauchfangkehrermeisterbetrieb. Annyit tesz, mint: füstfogó-kotró-mesterüzem. De hogy ezt magyarul hogyan kellene helyesen írni? Majd megkérdezem Kontra Miklóst. Egy kávéház teraszán, az egyik híres helyi barokk szobrász, Matthias Schwanthaler 1685- ben készült türkische Madonnája közelében ülök. Innen közvetlenül nem látni rá ugyan, de mellette elhaladva többször is megfigyelhettem a Szeplőtelen Szűzanya-ábrázolásnak ezt a sajátos felfogását. A klasszikus Immaculata-szobrokon köztudomásúan a világ gonoszságát, ami rendesen kígyó képében van ábrázolva, tapossa el Mária. Csak közbeszúrom, hogy éppen itt, Krems környékén fedeztem fel, hogy néhány esetben a Szűzanya nem kígyóra, hanem valamiféle szárnyas, sárkányszerű szörnyetegre tapos. Ebbe az ikonográfiái megoldásba talán a Szent György-legenda játszott bele: a Gonoszt jelképező sárkány meggyilkolása.. . No, ez is megérne egy misét! Térjünk azonban vissza a török Madonnához! Itt, ebben
