Irodalmi Szemle, 2013
2013/1 - Liszka József: Kremsi napló 2. (naplójegyzetek
L I S Z K A JÓZSEF KREMS I NAPLÓ 2. 2012. 8. 28. (Krems an der Donau) T egnap este beleolvastam Végei László könyvébe, aztán bosszúsan félre is tettem, s inkább a Piroska és a farkas Perrault-féle változatának német fordításába mélyedtem. Utóbbi olyan, mintha egy Grimm-mese paródiája lenne... S emlékeim szerint szellemesebb, mint a magyar fordítás. Otthon utánanézni! De vissza Végeihez! Nos, ha igaz az, hogy bibliográfiai szempontból a könyv belső borítójának az adatai az érvényesek, akkor nincs mit küszködni a naplóregény értelmezésével. Ez a műfaji (?) meghatározás ugyanis csak a külső borítón szerepel: elöl is, hátul is. A lényegesebb belső címlapon alcímként (vagy műfaji besorolásként?) már az Úti szövegek jelzés szerepel. S ez találó is. Lehet. No, de nem emiatt hagytam abba (hirtelen felindult- ságból!) az olvasását. Az utóbbi időben divat lett kelet-közép-európai értelmiségi körökben Európát, Nyugat-Európát, ami után évtizedeken át ácsingóztunk, szidni. Savanyú a szőlő? ízlés kérdése. Végeinek minden második mondatával vitáznom kellene, így csak néhányat ragadok ki. „Közelről szemléled a világot, amelyet távolból évtizedeken át meghatódva tiszteltél, amelyben - nem kis bűntudattal - naivan reménykedtél” - írja Berlinben. De mi ez a bűntudat? Miért kellett bármikor is bűntudatot éreznie amiatt, mert valami jobbra, szebbre, emberibbre vágyott, mint az a balkáni kommunizmus, ahol élni volt kénytelen? Nem értem. Nekem nincs bűntudatom visszamenőleg (sem) azért, mert egyszer Európába vágyakoztam. Sőt, azért sincs, ha ma Európát óhajtom! Aztán arról beszél, hogy a németek barátságosan, ám lekezelően megveregetik a vállát, amiből ő nem kér. „Elutasítod ezt az újmódi alakoskodást. Nem kérsz látványos és olcsó felmentést” - írja. Akkor miért is él inkább Berlinben, mint Újvidéken? „Mindig kíváncsi utazó akartál lenni, de Berlinben döbbensz rá, hogy nem vagy kívánatos utas...” Az igazi utazó kíváncsiságát nem az motiválja, hogy kívánatos-e éppen ott, ahová megy, vagy sem (lásd: Vámbéry útleírásait!). S erre a könyv fülszövegének nyitómondata még rá is kontráz: „Végei Lászlónak egyre több sikeres könyve jelenik meg Németországban...” Ha ez igaz, akkor mi is a baja? Vagy nem igaz (én magam még nem láttam Végel-kötetet a német könyvesboltokban, de ez semmit nem jelent), csak kiadói fogás az egész? Akkor meg miért ment bele ebbe a hazugságba? Aztán meg azon kesereg, hogy Európa „nem ismeri saját peremvidékét”. No de az Isten szerelmére, mi az, hogy Európa? Mit ismerhet Európa és mit nem? Ki az az Európa? Vajon a peremvidék ismeri-e Európát? De ki az a peremvidék? Miféle szóvirágok ezek, frázispu- fogtatások?! Én, aki néha azzal álltatom magamat, hogy meglehetősen olvasott és tájékozott vagyok, én sem ismerem, nemhogy Európát, de még csak a német nyelvterületet sem. Megtanultam már (s ez nagy szó!), nincs olyan, hogy németek, hanem azon belül vannak bajorok, szászok, svábok, s azokon belül vannak az emberek. Ismerek néhány, németül beszélő, magát talán bajornak (és talán németnek) valló embert, aki legalább olyan szinten 31
