Irodalmi Szemle, 2013

2013/1 - Veres István: Testimónia (novella)

minek, de még inkább elmélyült benne az érzés, hogy ezen a fronton senki nem fogja őt kisegíteni, mi több, a szemközti árokból talán nem is az ördög lövöldöz rá, hanem azok, akik ugyanazt az utat járják, mint ő maga.

„Ügyes gyerek ez a Zoltán, tudja, hogyan kell a lyukat betömni” - mondja másnap elégedetten, de egyből meg is szeppenve a felismeréstől, hogy a nő ott van a szobában, és hallja a nem éppen paphoz illő megjegyzést. „Hála a Jóistennek, az éjjel már semmit sem lehetett hallani” - menti hirtelen a helyzetet, és zavarában egyből megindul a folyosó irányába, hogy felvegye a miseruhát. Halkuló koppanások zaja a bejárat felől - Piroska már át is ment a templomba meggyújtogatni a gyertyákat, hogy a rózsafüzérre érkező asszonyságok már az előkészített liturgikus térben mormolhassák a magukét, ne csak úgy szárazon. A szekrényből viszont hiányzik a rózsaszín szegélyű miseruha - állapítja meg zavartan, majd hirtelen a komódra néz -, igen, már ki van készítve. Ideges mozdulatokkal kikapcsolja övét, és engedi, hogy a bő szövetnadrág másodpercnél rövidebb idő alatt hangtalanul a szőnyegre rogyjon. Az elmúlt hónapok nem a kényelmes tespedésről szóltak - korábbi átlagsúlya tíz kilóval lett kevesebb. Ujjait összezárva megpróbálja eltalálni a miseruha alsó nyílását, jobb keze viszont elakad valamiben. A hasonló esetek ugyan napi szinten többször is előfordulnak a régi bútorok felesleges kiszögellései miatt, ez az akadály viszont most többek között abban is különbözik ezektől, hogy az ő testének a szerves és letagadhatatlan folytatása. Egy pillanatig szigorúan nézi leszegett fejjel, majd bal kezével erősen megmarkolja az útban levő alkalmatosságot, jobb kezével pedig - szinte automatikusan - a komódon felejtett vaskos gyertyáért nyúl. A különbség megcáfolhatatlan, hosszúságban és vastagságban is - lódulnak meg a gondolatai, az ismét felhangzó cipősarok-koppanásokkal egy időben pedig belátja, hogy a mozdulatlanság jelenti számára az egyetlen menekülési útvonalat. „Hagyja csak, majd én” - hallatszik hirtelen Piroska suttogó hangja a háta mögül, mint egy diszkrét égi szózat. „Tudom, hogy kell, már a nagymamám is sekrestyés volt” - teszi hozzá. A pap arcát hirtelen elönti a vér, de ez is csak megkönnyíti a dolgát. Kicsit oldalra fordul, szemeit lehunyja. Beleizzad, de megőrzi komoly, békét árasztó arcvonásait, és hagyja, hogy a nő átvegye tőle a még mindig népszerű ceremónia hosszúkás kellékét.