Irodalmi Szemle, 2013

2013/4 - Kabdebó Tamás: Liv (novella)

„Nem tudhatom, bocsáss meg.”

„Figyelj. A minap beadtam a tézisem, szeptember elején bírálják. A közbülső időt Oslóban töltöm.”

„Tehát szeptemberben viszontlátlak.”

„Minden bizonnyal.”

A nyár írországi viszonylatban szokatlanul meleg volt. Zsiga barátjával, Ballóval közösen vásárolt egy kis vitorlást, amely a Poole Dinghi névre hallgatott. Az ötméteres csónaktest eredeti hivatása az volt, hogy egy nagyobbacska jacht tartozéka legyen, de a két magyar megelégedett a tíz négyzetméteres vitorla kezelésével. A kiegészítő pillangóvitorla mozgatásával vízilepkejelleget adtak a hullámhasogató járműnek. Balló, örökmozgó, kerekfejű, barnára sült, tömör fickó, egy balatonboglári KALÓZ tulajdonosa, jól kezelte a dinghit, melyhez kismotor is járult, Szalontay pedig úgy-ahogy beletanult a vitorlázásba. A galwayi öbölben hajókáztak, le-föl, a diesel komphajókikötő bejáratától a világítótoronyig, a csaknem állandó szélben, kijjebb nem merészkedtek - ott már a helybeli vitorlások szelték a fehér habokat.

Mikor Liv megérkezett, Zsiga nagy büszkén meginvitálta egy kis óvatos kirándulásra. Már az első kilométer és egy csónakforgató váratlan örvény által megcsapatván kiderült, hogy Liv, aki hamarjában átvette a kormányt, biztosabban, megalapozott szakértelemmel irányítja a vitorlást, mint Zsiga, aki nagyszalontai származékként szárazföldi patkánynak számított. Liv megcélozta a világítótornyot. A csaknem vádliig érő hullámok taraján sikló, a nagyobbakat haristoló dinghivel elérték, majd megkerülték a világítótornyot. Végig Liv volt a kapitány. A föl-fölcsapódó hullámok mindkettejüket tetőtől talpig megfürdették. Még kikötés előtt Zsiga törölközőjével szárazra dörzsölte a leány sudár testét.

A doktoranduszból bölcsészdoktor lett. Az ünnepélyes oklevélátvételhez megérkezett, két napra, a mama, azaz dr. Olga Amundsen, az Oslói Egyetem docense. Ha Liv a második, Olga az első kiadás volt, karcsú (kicsit csontos), barna hajú, szótlan, ritkán mosolygó hölgy, aki a vénasszonyok nyarának napsütésében szandált viselt és apró szalmakalapot. Liv bemutatta neki Zsigát, együtt vacsoráztak egy Bolero nevű olasz étteremben (Zsiga méregdrága pezsgőt is rendelt); másnap, távozáskor Zsiga autóján kivitték az asszonyt a galwayi repülőtérre. Direkt járat Oslóba nem volt, Olgának Dublinban át kellett szállnia. Távozáskor dr. Amundsen így szólt: „Látom, kedvelitek egymást, de komolyabb dologra ne gondoljatok, nagy a korkülönbség köztetek.”

Hazafelé hajtva Zsiga megkérdezte: „Hány esztendős a mamád?”

„Ötven.”

„Mint én” (hozzádörmögte magyarul: nézd meg a jányát, vedd el az anyját).

„Hogyan?”, kérdezte Liv. Zsiga angolul folytatta:

„És az édesapád?”

„Öt éve halott.” A lány arca elborult, mint amikor a fénylő ablak elé függönyt húzunk.

„Ne haragudj, hogy rákérdeztem...”