Irodalmi Szemle, 2013
2013/4 - Tóth László: Két (újabb) futam egy nemzedékhez (próza)
-lapozgató is összeállítható lenne, s kisded fölvezetőmet most akár ezekből is egybeszerkeszthetném. Ettől azonban ezúttal mégis eltekintenék, s mindössze a kötet azon passzusát másolnám most ide, ha töredékesen is, amelyet - tetszésem jeléül - először többszörösen is megvonalaztam: „Mind közül, amit életemben csináltam, az olvasás volt, melyben igazán magam lehettem, melyben igazán rátaláltam önmagámra...” Aztán látom, utólag jöttem rá, az imént idézettet én írtam anno, s Kulcsár tőlem idézte, gyermekkorára emlékezve. Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy A pillangó szárnyverésének legjobb mondata nem Kulcsártól, hanem tőlem való, sokkal inkább azt, hogy Kulcsárral mindig is úgy olvastuk egymás szövegeit (vagyok így még néhány mással is), mintha a magunkét olvastuk volna a másikéban, mintha magunkat olvastuk volna a másikunkban. A közös indulás okán - ez idén, tavasszal volt negyvenöt éve annak, és megírtam s elmondtam ezt már többször is, hogy az Új Ifjúság közös oldalon bemutatta, fényképünkkel, kiséletrajzunkkal, az első versünket -, a közös szellemi eszmélkedések és ifjúkori élményekkel-tobzódásokkal magyarázhatón, vagy valami mélyebb, lelki-alkati rokonság miatt? A kérdésre nem tudom a választ. Elég az hozzá, Kulcsár - szomorúságomra? - nem csak engem idéz, könyvében rengeteg az idézet. Ez viszont azt jelenti, valóban sokat olvas, azt: valódi olvasó, könyvvel a kezében élő, a könyvek segítségével lélegző ember ő is. De A pillangó szárnyverése maga is, illetve tőle is tömegestül kínálja - mint az imént már jeleztem volt - az idézendőket, megjegyezendőket, a megszívlelendő, vagy éppen továbbgondolásra érdemes gondolatokat, mondatait. Ami viszont azt jelenti, hogy nemcsak sokat olvas, hanem ő is élvezettel s haszonnal olvasható (sokakról, unásig ismert nevű kánonlovagokról nem lehet ezt mostanában elmondani), az ő könyve is segítheti mindennapi lélegzetvételeinket (ezt pedig még kevesebbekről). 2. Kulcsár Ferenc új könyvének (egyik) fő műfaja az esszé. Az essay elsődleges jelentésében kísérletet, megpróbálást jelent, tehát olyan szövegformát, gondolatkísérletet, mely bátran odahagyhatja a megkötöttségeket, s minden szempontból szabad szárnyalásra biztatja a szellemet. Azt mondják, a verset az élmény mellett megkötik a verstani szabályok is, a prózához fenék kell, a tanulmányhoz pontos ismeretek, egzakt tudás, az esszéhez felszabadult elme és lélek csupán. De, állítom, ez talán a legtöbb, amit az ember elérhet, mert nem elegendő hozzá a megélhető élmény, nem elegendők hozzá a megszerezhető ismeretek, nem elegendő hozzá kitartónak lenni valamiben, az esz- széhez szerencse kell: azaz Isten lábát kell megragadnunk hozzá, Isten szemébe kell belenéznünk, mert azt, bizonyos értelemben, csak s kizárólag megistenülten lehet írni. Az esszé nem valamely megfogható gondolat, eszme, tézis műfaji kerete, hanem a gondolkodás folyamata maga, a gondolat nyomába eredő ész futása, futtatása. Ha videokamerával fel tudnánk venni, hogy az ember gondolataiban, gondolkodásában hogyan jut el Á-tól Z-ig, miként a rövidtávfutó vágtázása vagy a hosszútávfutó tempózása megörökíthető és figyelemmel követhető, nos, az lenne az esszé, ez a bár rögzített kiindulópontú, ám az elején még ismeretlen célt ér ő futam lenne az esszé, ezt lehetne
