Irodalmi Szemle, 2013
2013/4 - ROBERTO BOLAÑO - Roberto Bolaño: Fotók; Mauricio Silva, a „Szem" (novellák, Kertes Gábor fordításai)
ROBERTO BOLAŇO is van, aztán mintha szavakat hallana, az imént olvasott szavakat, de nem tudja folytatni az olvasást, mert most már sír, „fair torride, habituée aux chiméres”, meg egy történet drúzokról, muzulmánokról, keresztényekről, melyből kiemelkedik a harmincnyolc éves Nadia (egyidős Claude de Burine-nel), egy arab hercegnő hajzuhatagával, szep- lőtlenül, szelíden, mintha bizonyos költők kirendelt vagy ideiglenes múzsája lenne, és azt mondaná, ne aggódj, vagy éppen azt, hogy aggódj, de azért annyira mégse, nem szikár és frappáns szavakat használ, inkább suttog, és megnyugtató mozdulatokat tesz, mielőtt eltűnne, aztán Belano Nadia Tuéni valódi korára gondol, 1996 van, aztán ráeszmél, hogy most hatvanegy éves, és abbahagyja a sírást, a l’air torride újra fölszárította a könnyeit, továbblapoz, olyan kitartással fordul újra a francia nyelvű költők ábrázatához, amely bárkit megszégyenítene, jómadárként tér vissza Tchicaya U Tam’si arcához, Mpiliben született 1931-ben, Matala Mukadi arcához, Luiskában született 1942-ben, Samuel-Martin Eno Belinga arcához, Ebolowában született 1935-ben, Elolongué Epanya Yondo arcához, Doualában született 1930-ban, és megannyi más archoz, franciául író költők arcához, legyenek fotogének vagy sem, Michel van Schendel arcához, Asniéres-ben született 1929-ben, Raőul Duguay arcához (tőle már olvasott), Val d’Orban született 1939-ben, Suzanne Paradis arcához, Beaumont-ban született 1936-ban, Dániel Biga arcához (tőle már olvasott), Saint-Sylvestre-ben született 1940- ben, Denise Jallais arcához, Saint-Nazaire-ben született 1932-ben, és majdnem olyan szép, mint Nadia, gondolja Belano, és reszketés járja át, miközben a délután tovább vonszolja a falut nyugat felé, a keselyűk pedig lassan fölsorakoznak az alacsonyabb fák koronájának csúcsán, csak Denise szőke, Nadia pedig barna, viszont mindkettő gyönyörű, egyik hatvanegy, a másik hatvannégy, bárcsak életben volnának még, gondolja, tekintetét most nem a könyv fotóira szögezi, hanem a horizont vonalára, ahol a madarak tovább gyülekeznek bizonytalan egyensúlyukban, hollók vagy keselyűk, erről aztán Belanónak eszébe jut egy Gregory Corso-vers, amelyben a balsorsú amerikai költő egyetlen szerelméről beszél, egy kétezer-ötszáz éve halott egyiptomi nőről, és Belano előtt megjelenik Corso utcakölykös arca és az egyiptomi műalkotás képe, melyet valamikor régen egy gyufásdobozon látott, egy lány, ahogy kilép egy kádból vagy folyóból vagy medencéből, és a beatköltő (a lelkes és balsorsú Corso) az idő túloldaláról figyeli, a hosszú combú egyiptomi lány pedig érzi, hogy figyelik, de ennyi az egész, a flört az egyiptomi lány és Corso között rövid, mint egy sóhaj az idő végtelenjében, de maga az idő és távoli gyámsága is elképzelhető sóhajként, gondolja Belano az ágakon ülő madarakat figyelve, sziluettek a horizont vonalán, az EKG-görbe kileng vagy kiterjeszti a szárnyát a halálára válva, a halálomra várva, gondolja Belano, aztán hosszú ideig behunyva tartja a szemét, mintha elmerülne a gondolataiban vagy behunyt szemmel sírna, és amikor újra kinyitja, látja a hollókat, látja az afrikai horizonton reszkető EKG-t, azután Belano becsukja a könyvet, föláll, de a könyvet nem teszi le, hálát érez, és elindul nyugat felé, a tengerpart felé, a francia költők könyvével a hóna alatt, hálát érez, és a gondolatai a lépteinél is gyorsabban haladnak Libéria dzsungelében és sivatagában, ugyanúgy, mint Mexikóban töltött kamaszkorában, és a léptei nemsokára messzire viszik a falutól. 10
