Irodalmi Szemle, 2013

2013/1 - Grendel Lajos: Az utolsó reggelen (regényrészlet)

Jó házasságnak indult, minden házasság jónak indul, hogy rossz esetben csavarhúzóval vagy kalapáccsal érjen véget. A jó házasság és a kalapács között van egy vékony mezsgye. Van egy rövidebb út és egy hosszabb út. Harmadik esetként a tökéletes meg- hasonlás. Nem így van? - Szmirnov bólintott. Ők a harmadik megoldást részesítették előnyben, olykor-olykor szinte az emberevésig menően. Tél is meg nyár is elmúlt, amikor Pesten találkoztam Pityuval, a kősivatag kellős közepén, egy haldokló ajtóban egy lepusztult bérház küszöbén, „azért mondom, hogy itt is ősz volt, a pergő vakolatból egy jó darabot már csak az Isten tartott, hogy a fejemre ne essen”. No, nem itt lakott Pityu, itt csak az üzlete volt, egy sötét kupacban, a Ferencváros boldogtalanabb végén, olaj, bicikliláncok, csavarhúzók és többszöri beázástól masszívan barna plafon ijesztően komor hátterével. Boldognak látszott, hogy végre meglátogatta. Erre csak később jött rá, amikor elpanaszolta, hogy nem tudja megszokni a várost, ellentétben Noémival, de ő itt született, minden kavics és kődarab beépült a szívébe, azt is tudja, hogy hol lehet a legjobb kenyeret kapni és hol vannak a legfinomabb cukrászdák a legfinomabb süteménnyel. Mindent tud, ő itt született. Noszlopy vigasztalta: ne vedd a szívedre, mi, Noszlopyak, ilyenek vagyunk, ha leszakad a Hold, hát leszakad. Az a fő, hogy nem esik bajunk. Pityu savanyúan mosolygott, „többet várt tőlem”. Kötelességem volt Noémiről érdeklődni, bár, alapjában véve, hidegen hagyott a dolog. Pityu viszont el-elandalo- dott. „A második szerelem jobb-e? Nem tudok erre válaszolni. Minden az első szerint ismétlődik. Most, például, Noémi gyereket vár. Nyűgös, mintha bolhák mászkálnának benne.” Hogy hogyan gondolta ezt a bolhákkal, máig sem tudja Noszlopy. Nyilván viccnek szánta. Aztán bezárta a boltot. „Még szerencse, hogy a magam ura vagyok. Akkor zárok be, amikor tetszik.” A sárga levelek közt, melyek mély sóhajjal váltak le a vékony derekú fákról, és lassan teljesen belepték a kavicsos útburkolatot, elindultunk a villamos felé, mely száz méterre sem volt, de tíz perc múlva sem jött közelebb. „Nem akaródzik hazamenni, de sajnos... Azt hiszem, elbúcsúzom. Én Angyalföldre megyek. Noémi, amióta terhes, nem fogad szívesen vendégeket. Hisztizik és sír. Teljesen megváltozott.”

A boldogság szerencse dolga, gondolta Noszlopy, Pityu pedig nem a szerencse fia. Valami van benne, ami irritálja őt, s ami közel hozza az agresszív nőstényeket. Szmirnov elnevette magát: - Erősen túlzol, barátom. - Hát akárhogyan is volt, mindig egy nőbe volt szerelmes, aki útbaigazítja, ha úgy tetszik, megmossa a hátát, ebédet és vacsorát főz neki, és mindig azt mondja, hogy igazad van, Pityu. Igen, a teljesítőképesség határán belül van az ilyesmi, a nők kibírják, még tetszik is nekik. Gabi nem volt ilyen. Egyszer meghívtak, hogy töltsük együtt a nyarat, Noszlopynak menni is akaródzott meg nem is. Siófokon nyaraltak, rengeteg ember volt, főleg „csávók” kurva „csávók”, az éjszaka olyan volt, mint a nappal, bár ezeket manapság „yuppiknak” is nevezik, a csávó kifele ment a divatból. Szerencsétlen helyet választottak, Pityu is, Noémi is feszültek voltak, pedig hát a nyaralás éppen a feszültség levezetésére szolgál. „Együtt mentünk nyaralni, de a második napon megbántam, a harmadik napon komolyan fontolóra vettem, hogy

10