Irodalmi Szemle, 2013

2013/3 - Uršuľa Kovalyk: Csipke; Tengeri rózsa (novellák, Vályi Horváth Erika fordításai)

- Látod, hova jutottam? Bűzlök, mint a hamutartó, és az epém is szarrá ment.

A tányér szélén otthagyja a brokkolidarabokat, azt állítja, akkor sem enné meg, ha felnégyelnék. Míg reszkető kézzel felszeleteli a főtt halat, letörlöm a port a művirágokról. Felajánlom, hogy felporszívózok, de az asszony mérgesen leállít: a porszívó csak felkavarja a port. És különben is, nála rend van, és sosem volt szüksége szolgálólányra, mondja.- De én asszisztens vagyok - jegyzem meg, ám ő csak legyint: az egy és ugyanaz, olvasom ki a tekintetéből.

Elmosom az edényeket, s míg berakom a szennyest a táskába, addig Stanka asszony délutáni sziesztájára készül. Ül az ágy szélén, és figyelmesen fésüli hosszú, egykor dús haját. Egy pillanatig figyelem. Rám veti vizenyős, rövidlátó tekintetét. Elrakja a hajkefét, és jó éjt kíván. Még közlöm vele, hogy holnap az ebéddel együtt hozom a kimosott ruhákat, de az asszony már hangosan húzza a lóbőrt. Becsapom az ajtót, és végre friss, dohányfüsttől mentes levegőt szippanthatok. A fehérneműt az Idősek Központjába viszem, a mosónő szétválogatja a tundrabugyikat, a zoknikat, majd szépen külön kimossa, megszárítja, és műanyag zacskóba becsomagolja a tiszta holmit, a csomagra fekete tollal Stanka asszony nevét írja. Másnap kinyitom az ajtót a kulccsal, orrom rögtön bedugul a büdös dohányszagtól. A lakás örök szürkesége lepelként hull a szememre, hunyorgok egy ideig, figyelem, nehogy belerúgjak valamibe. Stanka asszony csendesen fekszik a bevetetlen ágyban, ugyanúgy, ahogy tegnap itt hagytam.- Jó reggelt! - kiáltok rá éles hangon, de aztán rossz érzésem támad. Amikor táskával a kezemben az asszonyhoz lépek, feláll a hátamon a szőr. Lerakom a pakkot a földre, és óvatosan a mellkasára helyezem a tenyerem. Nem lélegzik. Tátva van a szája, és a kiszáradt szeme a behúzott függönyre mered. Leülök a rozoga karosszékbe, és felkapcsolom a kislámpát. Előhúzom a zsebemből a telefont. Észreveszem, ahogy a megboldogult testéből furcsa, kék füst terjeng. A füst hangtalanul felszáll a mennyezethez, majd visszatér. A halott mellett egy női alak jelenik meg, szivarral a kezében, fején gyöngyből készült hajpánt. A füstfelhőhölgy az ágyon üldögél, csendesen engem figyel. Ajkai teltek, arca a fényképen megörökített, a fiatal Stanka asszony vonásait idézi. Nézzük egymást. Kacéran rám nevet. A nő, vagyis a füst egyszer csak hullámozni kezd, széttárja a combját, és én lehetőséget kapok arra, hogy végignézhessem a tengeri rózsa halhatatlan előadását. Akkor veszem csak észre, mennyire csípi a szemem a füst. Hirtelen köhögni kezdek. Felállók a karosszékből és egyszerre erőlködés nélkül kinyitom a beragadt szellőzőablakot. Stanka füstalakja megremeg. Szomorúan nézi az ágyban fekvő halottat. Szív egyet a szivarból, majd a huzat kirepíti a nyitott ablakon át az utcára.

Vályi Horváth Erika fordításai