Irodalmi Szemle, 2013
2013/2 - HÍD KÖR - Vujičić, Mića: Miért nem szereted a palacsintát? (novella, Orovec Krisztina fordítása)
HÍD KÖR Két alakra lettem figyelmes a sötétben. A gesztenye alatt a faasztalnál Vük Žigič ült Petar Jovanovictyal, középiskolai barátunkkal. Petar Jovanovic két méter magas volt és ismerte Strum elnököt. Strum rendőrségében évekig volt vezető poszton. Fogaskerék volt a nagy gépezetben: valódi bizalmi ember. Mindenről tudott. Nyári éjszaka volt. A messzeségben mennydörgés hallatszott. „Ülj le”, szólt Vük Žigic halkan, mikor meglátott. Sápadt volt. Alig nyögte ki ezt a két szót. Mikor kimondta végre az utolsó szótagot, az volt az érzésem, hogy mindjárt hányni fog. A tenyerét a szájára tapasztotta, és a földre bámult. „Bocsássatok meg, ha félbeszakítottalak benneteket”, mondtam Petar Jovanovic-nak. Nem válaszolt. Rám se nézett. Hallgattak. „Nagyon naiv vagy te, Vük”, folytatta Petar Jovanovic a beszélgetést ott, ahol csatlakozásomkor abbahagyták. Nem nézett rám. Tágra nyitott szemekkel Vükhöz beszélt, és egyre jobban belemászott a képébe. „Luka Ilic áldozata vagy. Luka kibaszott áldozata. Az ellenzék áldozati báránya. Te ölted meg Jeremija Strum elnököt! Véletlenül. Megfojtottad. Fantasztikus, hogy azt mondták neked, hogy csak megpróbáltad megfojtani. Hagyjuk ezt a hülyeséget: Strum szívrohamot kapott, amint hozzáértél a nyakához. Senki sem számított erre, de az ellenzék kihasználta a helyzetet. Felfogtad, ember? Úgy követtek el államcsínyt, hogy senki sem tud róla. Luka Ilic értesült elsőként. Ott termett a stúdióban tíz perccel Strum halála után, vele jött a belügyminiszter is. A vezérkari főnök pedig már tíz hónapja rendszeresen találkozgat az ellenzéki vezetőkkel. Luka veszélyes figura. Luka most az isten. És aztán ugyanez a Luka megtette élete legokosabb lépését. Mindjárt másnap bedobta a játékba Jeremija Strum hasonmását, akit marionett-bábuként irányít. Látszólag tehát van elnökünk, a régi jó Jeremija. Pedig ez a Strum-hasonmás olyan idétlenül röhög... Ezek a birkák viszont soha nem fognak rájönni!” Petar az ablakra mutatott. Iskolatársaink a kocsmaasztalok között vonaglottak a harmonikamuzsikára. A terem sarkában televízió villogott. A képernyőn, már ki tudja hányadszor aznap, Strum elnök (vagyis isten tudja kicsoda) képe vereslett, valami közleményt olvasott. Nagyon magas homloka volt. Komor volt és kevély, mint mindig, még akkor is, ha az alkalom ezt nem követelte volna meg. Bámultuk így messziről, és kerestük a hibát a képernyőn. Kerestünk valamit. Petar egy hosszú, vékony cigarettára gyújtott, Vük meg továbbra sem emelte föl a tekintetét. Mintha félt volna fölnézni. Bámulta a földet, halálsápadt arccal. „A hivatal tud erről. A hivatal felismeri Jeremija Strum hasonmását, még mielőtt elindul a híradófőcím. A hivatal nem birka. De ugyanezen hivatal azt is tudja, hogy Strum rezsimjének vége. Mindnyájunknak hányingere van az ő hülyeségétől. Tudatosan szállunk be ebbe a játékba. A feladatunk elfogadni a tényt, hogy Luka Ilic van hatalmon ebben az országban, és hogy ezt mégsem fedjük föl senkinek. Strum úr, akit te megfojtottál, számunkra is él és virul - a továbbiakig!” Megvillant az ég. Abban a pillanatban, mikor arra gondoltam, hogy számolhatnám a másodperceket a villámdörgésig, máris hallottuk a hatalmas robajt. Elment az áram. Kö42
