Irodalmi Szemle, 2013
2013/2 - HÍD KÖR - Srdić, Srdan: Hetty Blue (novella, Lenkes László fordítása)
HID KÖR apró, sötét, fülledt helyen gyerekek táncoltak. Mindenféle gyerek és mindenki gyereke ott volt, különböző korú, színű és mosolyú gyerek, mondhatnám, egy egész gyermek-Babilon. Táncoltak és énekeltek, valamilyen gyermek-pidzsinen sikongtak. Egy dal is szólt, egy német dal, Schnappi das kleine Krokodil, és körbe-körbe szaladgáltak tátott szájú, megvadult krokodilokat mímelve. Schnappi, schnapp, schnapp - egymást falják fel a gyerekek. Viszont, a német dobos is, Günter Baby Sommer, 1943-ban született Drezdában. És még mindig él. Annak ellenére, hogy 1943-ban született Drezdában (Csip-csiripp, szólt oda a madárka Billy Pilgrimnek). Günter Sommeré az a csúnya dal is, hogy Auf Der Elbe Schwimmt Ein Rosa Krokodil. E dalnak semmi köze Schnappihoz, ha jól tudom. De apámhoz sem, ahhoz a kis- lemezeshez. Ő halott. Már rég. Néztük a gyermektáncot, majd Natasa odaszólt, hogy most már indulhatnánk. Csak írni tudok neked. És bekenni a hátadat. Majd folytatódott a sétánk és a némaság. Tíz óra körül járt, és egy mobil étterem előtt sétáltunk el, ahol épp a végéhez közeledett egy rostélyozós buli. Nagyon szomorúnak hatott, szomorú volt a megvilágítás is, mint egy elhagyatott vidámpark, az emberek épp távozóban, néhány pár táncolt csak. Az énekes, egy vicces figura, érdekes kiejtéssel kizárólag régi slágereket énekelt, Elvis, hetvenes évek, és leültünk az étterem melletti útra, eszünkbe nem jutott volna, hogy valamelyik üres asztalnál foglaljunk helyet. Egyszer csak mindenki eltűnt valamerre, mi pedig felálltunk, és a táncparketthez léptünk. Átöleltük egymást, és néztünk egymás szemébe. Néhány dal után megszólítottam az énekest.- Nincs már itt senki. Hogyhogy még mindig zenélnek?- Éjfélig fizetnek bennünket. Maguk itt vannak. Táncoljanak.- Miről énekelsz?- Egy nőről. Mindig csak róla. A te asszonyodat hogy hívják?- Nataša.- Orosz Nataša?- Nem. Csak Natasa.- Nataša. Elhúztam onnan Natašát, és egy medencéhez értünk. Három óra körül járhatott. Óriási medence, átláthatatlan. Felöltözve sétáltunk bele. Csókolóztunk. Sekély medence, másfél métertől nem lehetett mélyebb. Megígértem neki, hogy csendesek leszünk, a lehető legcsendesebbek, és beléje hatoltam. A medence oldalának döntöttem, úgy hatoltam belé. Víz, körülöttünk mindenfelé. Egyszer azt mondta nekem- Miért nevezel így?- Mert tiszta szőke vagy.- Hisz az a lány őrült, abban a filmben. Beatrice Dalle, tudsz róla?- Igen. Én ilyen vagyok. A szín miatt nevezlek így. A tér miatt. 35
