Irodalmi Szemle, 2013
2013/2 - HÍD KÖR - Fekete I. Alfonz: Vitéz László farsangol (próza)
HÍD KÖR A tavacska lakói nem akartak olyan egyszerűen lemondani arról, hogy friss húshoz jussanak, így László kotorászó kezére több jelentkező is akadt. Minden ujjára jutott egy csuka, hadonászva kirántotta őket, majd rájuk taposott, ugrált rajtuk, ami azzal az eredménnyel zárult, hogy ismét a vízben találta magát. Kapálózott, nyúlt minden irányba, mígnem megkapaszkodva a jég vastagabb peremében, feltornázta magát. A csukák tetemei ott hevertek mindenfelé, néhány visszaesett a vízbe. László dörgölte magát, sajtolta ruhájából a vizet. A jég felvetette a felszínre tökfödőjét, amit azonnal a fejébe nyomott. Kisvártatva jobbról hangok kezdtek szűrődni, a hó megmozdult, trappolás hallat- szódott, subák, kucsmák, szoknyák és kendők bukkantak elő a buckák mögül, nagyokat kurjantva, sírva-ríva érkezett a sokadalom, magukkal hozva egy furcsa, fából készült tákolmányt, aminek minden egyes sarkán állt valaki, vállára véve a terhet. A szerkezet hasonlított egy ládára, azonban mintha egy jókedvű asztalos elmérte volna az oldalait, mert az egyik hosszabb, a másik rövidebb volt, és a nagy hirtelen jött kavarodásban, úgy tűnt, hogy talán négynél több oldala van, minekutána Vitéz László furcsálkodva vizslatta.- Megállni! - harsogta a legmagasabb. - Mondd koma - szólította meg Vitéz Lászlót -, mit csinálsz te itt?- Horgászok - ciripelte Vitéz László, hangja elfúlt, köhögni kezdett. - Krahács, kalapács, kartács, kalács.- Éhes vagy? - kérdezték tőle többen a szoknyások közül.- Csend legyen!- Ami azt illeti, igen.- Jól van fickó, állj fel, aztán menjünk!- Hová?- Be a faluba.- Ott eszünk?- Egyebek közt. Ma felültetjük az öreget Szent Mihály lovára.- Hol a ló? - nézett körül Vitéz László ámulva, mert egy fia nem sok, annyi sörényes négylábút sem talált.- Ahol - bökött a nagyember a fából esztergált, négyszögletűnek tűnő doboz felé.- Ennek nincsenek is lábai - méltatlankodott László.- De hiszen hogy vannak, kukkants csak bele! Azon mozdulatával felhoppázta Lászlót a faalkotmány tetejébe. László nyekkent egyet, megrázta a fejét, körbekémlelt, majd megállapította, hogy rajta kívül senki nincs ott. A nyitott fedél tompa puffanással csukódott le, sötétségben hagyva Lászlót. Majd rádőlt valami. Nem volt mersze segítségért kiáltani, ezért hangos nyögések közepette elkezdett méltóságteljesen izegni-mozogni, kapadozni, minden végtagjával kalimpálni. De nem szólt egy mukkot sem. A borzasztóan nehéz valami pedig csak passzírozta, passzírozta Lászlót a fadoboz aljába. Ahogy az egyik karjáról lesöpörte azt az irdatlanul súlyos valamit, könyökét belefúrta a másikba, taszigálván őt arrébb ezen a kis helyen, ahová be lettek gyömöszölve. László összekuporodott a faalkalmatosság egyik 24
