Irodalmi Szemle, 2013
2013/12 - CSODA - Csanda Máté: Pótcsodák (tanulmány)
CSODA 5 Anzieu kiemeli a bőrfelszín konstitutív szerepét az én-fejlődés során - a „Bőr-én” virtuális struktúraként születik meg, majd a csecsemő és a külvilág kapcsolataiban aktualizálódik. A fejlődés korai stádiumában a gyermeki fantázia egy közös, anyát és gyermekét összekötő bőr meglétéből indul ki - e fantáziának a fejlődés során előbb-utóbb meg kell szűnnie (a mazochista például a tökéletlen leválási folyamatot a „közös bőr” fájdalmas szétszakadásaként éli meg). Ha sikerül a szétválásból fakadó szorongáson túljutnia, a gyermek szert tehet a bőr-énre. „A bőr-én Anzieu-nél egyfajta »nárcisztikus boríték«, amely a pszichikus apparátus alap-jóllétét, állandóságát és védelmét biztosítja. A bőr-én pszichikus apparátust védelmező funkciója hasonlatos ahhoz, ahogyan a bőr a testbelsőt védi. Egészséges személyiség esetében a bőr-én és a pszichikus apparátus nem esik teljesen egybe, a bőr-én külső és belső felülete közötti hézagok lehetővé teszik az alkalmazkodást a valósághoz. Az elkülönült fantázia és a valóság »normális« esetben jól megférnek egymás mellett. Nárcisztikus személyiség esetében viszont a bőr-én kettős felületének hézagai eltűnnek, ezáltal a külső ingerek és a belső izgalmi mozzanatok összekeverednek. Eltűnik a különbség a személy számára a maga felől nyújtott és a visszatükrözött kép között.” Erdélyi Ildikó: A francia pszichoanalízis poétikus arca - Metaforákba foglalt pszichoanalitikus elméletek. In Lélekelemzés, 2008, III. évf. 1. sz. 27. f. nem is annyira híreket olvas, hanem az utcán sétáló járókelőket figyelgeti. A film egyik csúcspontja az a hosszabb szekvencia, amelyben Wetlinskýt látjuk, amint garázsába bezárkózva átengedi magát a haptikus élmények örömeinek. A gyönyör tetőfokára hág, a jelenetet aláfestő operaáriák hosszasan, jól kieresztve zengnek, az egyedüllét érzelmi biztonságát élvezve a nyomozófelügyelő teljesen alámerülhet a cirógató gyönyörökben: ülve, állva, majd fekve kényezteti magát, saját maga gyártotta elmés szerkezetei hol csökkenő, hol növekvő intenzitással kúsznak végig teste minden porcikáján. Bevetésre kerülnek a hosszas gyűjtőmunkával összeszedett tollak, söprűk, kefék, sörték és szőrmék, a pihék és pamacsok, gumikesztyűkés szögecses felületek. A test, illetve a bőr ilyen fokú kompenzatorikus kényeztetése már-már a francia pszichoanalitikus, Didier Anzieu teorémájára, a „Bőr-én” metaforára látszik rezonálni. A bőr Anzieu- nél a test számára egy „nárcisztikus borítékot” képez: nemcsak szomatikus, hanem pszichoszociális szinten is egy külső köntös szerepét játszva - a „Bőr-én” felületének sérülései kóros elváltozások sorát eredményezhetik.5 Az biztos, hogy igencsak hangsúlyos szerepet kap a pillantás, az emberi tekintet - hol stimulánsként, dramaturgiai átkötőelemként, hol pedig rejtett agressziók hordozójaként jelenik meg. Pivonka a film elején, még mielőtt munkához látna, feldúlt arccal néz körül legénylakásában - a falakon itt is, ott is képmások, híres színészek poszterei néznek rá vissza -, majd hirtelen a már-már mágikus dobozzá stilizált szekrénybe menekül. A rejtélyek övezte bútordarab, amely a film legvégén válik csak igazán hangsúlyos elemmé, egyfajta köztes térként, heterotópiaként funkcionál, bár fő feladata alighanem az, hogy rejtekhely gyanánt rövidre zárja a külső tekintet útjait - a szekrénybe zárkózva a szubjektum totálisan tehermentesül az őt minden irányból nyaldosó tekintetek súlya alól (sem a plakátokon látható arcok, sem a szomszédasszony nem láthat36
