Irodalmi Szemle, 2013

2013/12 - CSODA - Csanda Máté: Pótcsodák (tanulmány)

egyelőre sem Pivonka, sem a film nézője nem tud értelmezni. De nem is jut rá nagyon idő, hiszen a kamera már a trafikost mutatja, aki műhelyében egyre bonyolultabb szerkezeteket csavaroz, miközben izgatottan legelteti a szemét a tévéhíradón, pontosabban a híreket olvasó fiatal hölgyön. Kis idő múlva újra a kaka- sos fiatalembert látjuk, aki nyilvánvalóan egy komplett állatjelmezen dolgozik: sisakjához esernyővásznak fel- használásával fekete madárszárnyakat készít.3 A film közepe táján így majdnem teljes metaforikus tisztaságában kirajzolódik a Lautréamont-féle diktátum, hiszen még ha nem is boncasztalon, de találkozni látszik varrógép és esernyő, nem is akármilyen bizarr szövetségben (tegyük hozzá, ha nem is ugyanazon az asztalkán, de a boncolás mint motívum is megjelenik, hiszen Pivonka bonyolult rítusa során a leölt tyúk szinte minden része hasznosul).

Nemsokára kiderül, hogy a postáskisasszony sem teljesen tiszta: a kenyérgalacsinok megszállottja, ipari mennyiségekben gyártja a friss kenyérbélből kivájt apró golyókat. Lakása rejtett zugai roskadásig megteltek a kenyértartalékokkal, a fiókokban, a szekrényben és az ágy alatt is a monomán hobbi termékei lapulnak. Van úgy, hogy Maikovára munkavégzés közben tör rá a sodorhatnék-gyúrhatnék: ilyenkor egy rejtett lépcsőházi szegletbe vonul el, és ott engedi át magát pár percre a kenyérbelezésnek, a frissen fabrikált golyókat egy hordozható bádogedénybe gyűjtve. Éjszakánként tetemes mennyiséget szippant fel belőlük, sőt fülnyílásaiba is dug jó néhány golyót - az előregyártott darabkák tehát egyfajta álmot hozó, regeneráló narkotikumként használatosak. Van viszont egy ezen túlmutató funkciójuk is, hiszen a galacsinok - ha reciklált formában is (és a postáskisasszony tudtán kívül) - egészen új vágyak movenseivé válnak. A „használt” (reggelente a test nyílásaiból eltávolított) golyócskák egy állatkereskedés halainak szolgálnak táplálékul, ami által egy újabb folyamat nyersanyagai lesznek.

3 A madár(ember) mint motívum a legszembetűnőbb Max Ernst-referencia - a szürrealista művész madártestű/madárfejű festmények és kollázsok sorában örökítette meg Loplop névre keresztelt alter egóját - a masz- kulin szerepekben tetszelgő, és nem ritkán agresszív módon női testek ellen forduló madárlény Werner Spies szemében afféle freudi értelemben vett cenzúrázó hatalmú Felettes-Én (vö. Spies, Werner: Max Ernst, Loplop, Die Selbstdarstellung des Künstlers. 1982, Prestel. 79., 91.). A mitikus konnotációkkal teli helyettes identitás ugyanakkor mint a férfi libidó „teriomorf reprezentánsa”, illetve a „vágy szárnyas szimbóluma" is értelmezhető (vö. Jung, Carl Gustav: Wandlungen und Symbole der Libido. 1912. 341.). Talán az sem elhanyagolható tény, hogy a modellként szolgáló húsvér (és közösen leölt) tyúkból, illetve annak testi maradványaiból Pivonka kezei között kakasfigura válik. A madár e kontextusban lélekszimbólumként is működhet, hiszen afféle közvetítő-összekötő instanciaként jelenik meg az agglegény és a szomszédasszony között.