Irodalmi Szemle, 2013

2013/12 - CSODA - Marno János: A csoda megke(se)rülései (próza)

sem, akivel együtt derülhetnénk, vagy összekapaszkodva rémüldözhetnénk egyes történéseken. Tizen- és huszonéves koromban még volt ilyen útitársam, méghozzá egy pályamester fia, nálam jóval szebb, csinosabb, ügyesebb, tehetségesebb, sokoldalúbb, hajlékonyabb és sértődékenyebb, zárkózottabb fiú, eredetileg együtt terveztünk annak idején elmenni a világ végére, talán még meghalni is együtt, semmiféle ügy vagy eszme zászlaja alatt, csakis az abszurd kedvéért, majd jött a meghasonlás, gyűlöletek, más ellenségek, a csodának befellegzett, máig mondhatatlan űrt hagyott hátra az egemben, holott él jó egészségben Svédországban, és ha igaz, a kedélye sem romlott tovább azóta, hogy váratlanul betoppant nálam egy nap, mert látni akarta a sétámat, amivel még levélben dicsekedtem el neki előzőleg. Ezek a séták voltak talán a legfontosabb csodafüzér az életemben; ráébredni, hogy nem én gondolkodom, hanem az agyam, talán az egész testem is, csak én nem, mert én csupán szemlélője és ízléskritikusa lehetek a gondolataimnak. Azután az illető önkormányzat felfedezte a parkban a jó biznisz lehetőségét, vendéglőt nyitottak, nagy nyílt terasszal és megfelelő világítótestekkel, esi8