Irodalmi Szemle, 2013
2013/12 - CSODA - Halmai Tamás: Fantasy; Tündéröltő; Az istenek rózsája (rövidprózák)
CSODA Elmosolyodtam.- Mit kellene megtudnom? És miért? - kérdeztem óvatosan. Közben lopva szemügyre vettem. Fiatal volt, és nagyon szép. Ma sincs szavam, hogy ezt részletezzem.- Mert itt az ideje. Maholnap úgyis kitalálnál mindent magadtól. Jobb, ha én mondom el. Nekem talán könnyebben elhiszed, mint a hangnak a fejedben. Előredőltem a pádon. Már nemcsak Tiana érdekelt, de az is, amit mondani készült.- A tudományról van szó. És a tudósokról. És a világegyetemről - fogott hozzá.- Nem lesz ez egy kicsit sok? - próbáltam kizökkenteni.- Á, a világegyetem semmiség a többihez képest. De maradjunk a tudománynál... És beszélni kezdett, én pedig nem tudtam levenni a szemem a füléről, és nem tudtam nem gondolni az istenek rózsájára, és nem tudtam nem vigyorogni, mint egy jókedvű bolond; de még így is sikerült felfognom a lényeget. Hogy mindent rosszul tudunk. Kiváltképp, ami a tudást illeti. A tudomány ugyanis: álcázott varázslat; a tudósok: összeesküvő mágusok; a művészek pedig: gyermeki lelkek, akik fülüket a csukott horizontra tapasztva hallgatóznak, s amit el-elcsípnek a felnőttek (az emberfölöttiek) beszélgetéséből, abból saját használatra dalocskákat költenek, képecskéket rajzolnak, az utókor pedig leborul Homérosz és Rembrandt nagysága előtt. Tiana biztosított afelől, hogy láthatatlan felhőtündérek tartják a levegőben s repítik tova az utasszállítókat; minimolekulányi tűz- manók szaladgálnak a falban, mikro varázspálcájuk intésével szabva irányt az elektromos áramnak (azaz a bűbájnak, amit villamosságnak hívunk); s nem hanghullámok rezegnek a koncertteremben, amikor a zenekar Mozart-szimfóniát játszik, hanem muzikális moll- angyalok vidám sóhajai lebegnek hangszerről hangszerre, fülből fülbe. A hidrolízis, a gravitáció, a Fermat-sejtés, az atomreaktor: mind-mind jótékony megtévesztés. Nincs anyag, ezért nincs se hidrolízis, se gravitáció, se Fermat-sejtés, se atomreaktor; ezek mind csak befogadható, megérthető, elhihető metaforái - a Varázslatnak. A világ semmi egyéb, mint csoda, ünnep, fény és mágia; tudálékos fogalmaink - fizika- és matematika-tankönyveinkben - koherens, jóllehet semmit érő körülírásai a valódi valóságnak. Egy görög bölcs (a nevét nem árulhatta el) ötlete volt, hogy az atlantiszi mágusok tudását így, rejtjelezve örökítsék át az eljövendő civilizációkra; az olyan beavatottak irányításával, mint Newton, Heisenberg vagy Weöres Sándor. A lehető leggyakorlatiasabb megfontolásból: az emberek hamarabb napirendre térnek a kovalens kötés vagy a sejtosztódás rájuk tukmált ténye fölött, mintsem elfogadnák, hogy szellemlények jóságos bűvölete mozgat mindent a világukban. Ezért lehetséges (megjegyzem, ezt már régtől sejtettem volt), hogy oly valószerűek a legképtelenebb sci-fi-lelemények is. Mert az időutazó kalandorok és a teremtő istenek, a mesterséges intelligencia és a végtelen téridő, a párhuzamos világok és az idegen lények: bizonyos körökben maguktól értetődnek. Létüket nem a képzelet számlájára írják, hanem unalmas evidenciaként kezelik. Azokban a körökben, ahonnan a tündérem is átruccant egy forró, édes délutánra. Előadása végére érvén Tiana rám nézett, elgondolkodott, megcsókolt - és eltűnt. Csak némi bohókás ragyogás és nyári remény maradt a helyén a pádon.
