Irodalmi Szemle, 2013

2013/11 - ÍZLÉSEK ÉS POFONOK - Kutszegi Csaba: Verslábakon táncoló (a Bozsik Yvette Társulat Préda című előadásáról)

ÍZLÉSEK ÉS POFONOK

zénk a nézőtérre. A férfiak ruházata igen hasonlít a napjainkban divatos egyszerű szabadidőruhákra, a nők persze csinosab- bak, igényesebb a jelmezük, arc- és testfestésük extravagánsabb, de ők sem keltenének feltűnést egy dizájnosan berendezett trendi kávéházban. Nem is nagy uralkodókat vagy mitológiai alakokat formálnak, hanem egyszerű embereket. Csak azért különlegesek, mert a nyelv, amelyen elvontan kommunikálnak, táncból, mozdulatból, gesztusból és mimikából van összegyúrva.

Hogy mi történik a színpadon majd’ egy órán át? Csoporttáncok, triók, duók váltogatják egymást, feszültség uralkodik, ellenséges csoportok néznek egymással haragosan farkasszemet, dúl az agresszió, a kötelességszerű csábítás, a perverzió a pár- kapcsolatokban, a dominancia erőszakos túlhangsúlyozása a szexben, a hatalomra törés, a kisajátítás, a kirekesztés, de mindezek nem nyers, sokkoló vagy naturaliszti- kus jelenetekben tárulnak fel, hanem egyfajta monotóniával, mint az emberi létezés sajátos módja mutatkoznak meg. Valami ilyesmi lehet a szerző szándékolt üzenete: mióta ember él a földön, nem változik semmi sem, csak a dizájn és a körítés. A ma emberét is állati ösztönök irányítják a prédaszerzésben, a mai kor uralkodói, hadvezérei, a politikusok ugyanúgy öldökölnek, csak már nem ókori vagy középkori eszközökkel teszik. A mindenkori humanisták pedig - más eszközük nem lévén - valamelyik szimpatikus és/vagy illetékesnek vélt felsőbb hatalomhoz fohászkodnak egy kis kíméletért. Talán összesen ennyi a Préda című táncjáték kapcsolódása a Janus Pannonius-vershez, ennek megfelelően a magam által önkényesen felállított kategóriák közül e legújabb Bozsik-opust a vers ürügyén készült koreográfiák csoportjába helyezem el, de közben nem győzöm hangsúlyozni: az előadás minősége, értéke nem függ attól, hogy elemzés közben melyik módszertani skatulyába helyezzük el. Tehát az olyan nézői reakciók (voltak ilyenek), hogy „nekem nem tetszett, mert az előadásnak semmi köze sem volt az ihlető vershez, és nem is történt semmi a színpadon”, véleményem szerint semmitmondók.

Nekem nem emiatt nem tetszett az előadás. Túlságosan monotonnak éreztem, nem voltak benne hatásos ellenpontok, legfeljebb némi felfelé ívelés. A háttért képező, variálható (dönthető, darabjaira szedhető), élein többféle neon színben tündöklő téglatestek helyenként pazar látványt nyújtottak, hozzájuk képest sokszor sekélyes volt az előttük észlelhető látvány. Ebben főleg a férfiak helyenként slamposnak ható jelmeze volt ludas. De a legnagyobb gondom az előadással az, hogy szegényesnek találom benne a koreográfiát. A kortárs táncban is előnyös (ezt számos nyugati és távolkeleti példa igazolja), ha a néző technikailag magas színvonalú, hatásos táncokat és gyönyörűen megmunkált, koordináltan mozgó testeket lát. A remek művészcsapat ebben most nem remekelt. De sohasem szabad elfelejteni, hogy kísérletező művész kísérleti műfajban nem onthat tökéletes remekműveket egy életen át. Még A hattyúk tavát és a tökéletesen verselő humanisták költeményeit is számos kevésbé sikerült vagy éppenséggel elvetélt kísérlet előzte meg. Csak azok nem váltak agresszív kritikusok prédájává.

94