Irodalmi Szemle, 2013
2013/11 - MAGYAR MINIMUM - Csepregi János: Ki cseszi el az életünket? (esszé)
MAGYAR MINIMUM rűsíteni, a zoknik párosításától egészen a legösszetettebb kapcsolatokig (egymással, a családunkkal, a közösségeinkkel, önmagunkkal és a hazugságainkkal), hogy ismertté, kiszámíthatóvá, biztonságossá tegye maga körül, amit csak lehet. Jó lenne egy biztos pont, egy megingathatatlan szerep, amiből pontosan következik, mit kell tennem, de a szerepek csak békeidőben szolgálják ki a gazdájukat, akkor, amikor és ameddig mindenki belemegy a játékba. A mélygarázs viszont gonosz és szenvtele- nül nyílt könyv, nem olyan, amit az ember szeret, amit szerethet vagy szeretni akarna. Amiről foghegyről tudnék beszélni, osztani róla az észt meg esztétikáról rizsázni. Éppen ezért működik igazán. Ennél a könyvnél nem nagyon marad helye a haverkodásnak, ha komolyan veszed. Nem hagy elegendő teret az elégedett hátradőléshez, miután a napi olvasási penzumot teljesítetted. A mélygarázs nyomasztó, mert túlzottan, mert zavaróan közeli és ismerős, mert az embert a saját életébe repíti, abba az életbe, amiről nem szeretne tudni, ami olyan kérdésekkel van tele, amiket érdemes folyton elkerülni vagy elhallgatni, inkább a békesség, mint az igazság kedvéért. Abba az életbe, amelyik mindig csak a másé, de a miénk, a tiéd vagy az enyém soha. Az ilyesmire meg kinek van szüksége? Neked? Vagy nekem? Ugyan már! (Mindezt, bármennyire hihetetlen is, nem teátrálisan vagy pátoszosan mondom, az ilyesmihez már fáradt vagyok, szóval nem áll szándékomban semmit kinyilatkoztatni, egyszerűen csak van, amikor vállalni kell, hogy nevetségessé váljunk, ha őszintén szeretnénk kifejezni a gondolatainkat, én pedig most ezzel próbálkozom.) Ha jól emlékszem, talán hetedikes lehettem, amikor egy barátom suli után arról kezdett mesélni a várparkban, ahol gyakran lógtunk, hogy a hangyák igazából nem is önálló lények. Mert rohad- tul nem tehetik azt, amit akarnak. Sőt, önmagában semmi értelme sincs egy hangyának, totál olyan, mintha nem is létezne. Esélye sincs egyedül, képtelen ellátni magát, ha elveszik, ha valamiért a többiek számára idegenné válik a szaga. Mert csak annyit tud, amennyi a dolga, nem többet. A hangyák mind-mind csak részei a nagy egésznek, annak, ami igazából gondolkodik meg irányít. A boly. Ő mondja meg, hogy most költözés van egyik fa odvaiból és járataiból a másikéba, vagy azt, hogy megtámadják-e azt a szelet kenyeret, ami épp a kuka mellett fekszik, mert valamelyik gyerek ebéd után kihozta a menzáról, annak ellenére, hogy tilos. Én meg azt mondtam neki, hogy az egész egy bődületes baromság, hiába olvas any- nyi bulvár zsebkönyvet, meg bizonygatja, hogy egyszer majd állatorvos lesz, attól még ne higgye magáról, hogy annyira ro- hadtul okos. Hogy micsoda hülyeség ez a hangyaszellem. Inkább majd akkor szövegeljen, ha végre átmásolta az Accepttől a Metal heartot, ahogy még korábban megígérte. Meg különben is, a hangyákat nem gyógyítja senki, szóval semmi köze az egészhez. Végül nem lett állatorvos, pedig annak idején annyira akarta; azt hiszem, nemrég szabadult. Akkor talán azt hittem, az zavar, hogy olyan kioktató volt. Ahogy beszélt erről az egészről, mint amikor valaki olvas valahol valamit, aztán csak arra vár, hogy másoknak beszámolhasson róla. Elmondhassa 44
