Irodalmi Szemle, 2013
2013/10 - Vilikovský, Pavel: Kutya az úton (regényrészlet, Garajszki Margit fordítása)
ba. Ami a szlovák irodalomról és egyáltalán az irodalomról való tudásukat illeti - két ismert szlovák szerző könyvének olasz kiadását mutattuk be sokat sejtetett kíváncsiskodó kérdésük, hogy ezek a könyvek szlovákul is megjelentek-e már. Nos, csodák csodájára megjelentek, és olyan régen, hogy ha a lányok akarták volna, még otthon elolvashatták volna őket. Nem baj, megértéssel voltam a hazafiak iránt: a távoli világban hiányzott nekik a haluška illata. Pedig most már bármikor hazamehettek volna, hogy magukba szívják. De ők azt szerették volna, hogy az idegen légkörben lengedezzen a haluška aromája, mint a zászló. Ugyanezt szerette volna egy régebbi évjáratú emigráns, aki még Csehszlovákia szétesése előtt szólított meg Münchenben. „Amíg a szlovákoknak nem lesz önálló államuk, tudomást sem vesznek róluk a nagyvilágban” - mondta. Lehet, hogy igaza volt, a maga módján, de én önelégülten arra gondoltam: kiről hogyan, mert rólam azon a szlovák esten Münchenben szlovákként tudomást vettek, és meggyőződésem, ha egy kicsit igyekezett volna, tudomást vesznek róla is. Ha külföldön szenved az észrevétlenségtől, mint a kutya, miért nem tér vissza a hazájába? Ott másként, mint szlovákról, nem vesznek róla tudomást. Ámde hazatérni nem volt kedve, csak tőlünk, hazaiaktól várta el, hogy az ő elismertsége érdekében szakadjunk el Csehországtól és alapítsuk meg az önálló Szlovák Köztársaságot. Ő majd éli világát Münchenben, de hogy ránk milyen élet vár, azt leszarja. Ezt nem mondtam neki, de jól értelmezte a hallgatásomat.- Gondoljon csak, amit akar - vakkantott felém búcsúzásként, s én arra gondoltam, hogy már megtörtént. Tudtam, hogy mi piszkálja a csőrét: azt a szlovák előadást Münchenben egy cseh emigráns szervezte. De mit tehettünk volna, ha sem ő, sem valamelyik emigráns bajtársa nem volt rá képes? Kedves szlovákjaim! Mikor értitek meg már végre, hogy ha valaki a saját elképzeléseinek megfelelő szlovákot szeretne, akkor meg kell erőltetnie magát és neki kell azzá válnia? A kölni konferencia utáni este a Deutschlandfunk szlovák szerkesztői vettek a szárnyaik alá, és elvittek egy otthonos, masszív faasztalokkal berendezett, sötét deszkás padlózatú kocsmába, ahol főtt csülköt és kölscht szolgáltak fel, azaz kölni sört olyan poharakban, amilyenekből otthon pezsgőt szoktunk inni. Ahogy az a kocsmában lenni szokott, mindenféléről beszéltünk, de ha emlékezetem nem csal, a szlovákságról nem esett egy szó sem. Ám szlovákul beszéltünk, és egynéhány pohár után meglehetősen hangosan. Már hazafelé készültünk, mikor egy termetes, piros arcú német szólított meg minket a szomszédos asztaltól:- Elnézést, de milyen nyelven beszélgettek? fugoszlávul? Nem találta ki, de biztosítottuk őt arról, hogy a tudatlansága miatt nem kell szégyenkeznie - a szlovák egy kis nemzet, alig vannak ötmillióan.- Akkor rendületlenül szaporodnotok kell - biztatott jóindulatú mosollyal. Kár, hogy akkor már túl voltam az utódnemzésen, külföldön ennél jobb tanácsot nem hallottam senkitől. Garajszki Margit fordítása 94
