Irodalmi Szemle, 2012
2012/9 - IRODALMI SZEMLE - Lacza Éva: Dénes György hátrahagyott versei (jegyzet)
Dénes György hátrahagyott versei Par exellence költő volt, viselve ennek az ódiumát is, nevezetesen azt, hogy a versírás számára szinte biológiai kényszer volt. Mondhatnánk, így született, a versírás kényszerével. Verset írt a Balaton partján, más papír nem lévén, az újságlap szélére. Verset írt a kórházban toalettpapírra, amíg rendes papírt, füzetet nem hoztak neki. Verstöredékeket, gondolatokat, szavakat, rímpárokat kanyarintott mindenfajta cédulákra, amelyekhez később tért vissza, éjszakai, konyhai magányában - amikor már mindenki aludni tért, birtokba vette a teret, ami - sokáig, amíg saját dolgozó- szobája nem lett - éjszakánként alkotóműhellyé változott. Eredendő költő volt, viselve ennek ódiumát, az állandó kényszer szülte versek tömegét, melyeket a pillanatnyi hangulat, az elme felszikrázásai hívtak életre, s nem a pepecselő tökéletesre csiszolás vágya. Par exellence költő volt, könnyedén írt, gyorsan, azonnal, amíg a gondolat el nem illant, mint a káprázat. S amikor már a lényeg papíron volt, csiszolgatott, javítgatott rajta kicsit, néha teljesen átírta a verset, de ezt is könnyedén tette, nem tudván igazán különbséget tenni a jól sikerült s a kevésbé egységes, bicebóca versek között, hisz mind az övé volt: az egészséges, tökéletes, életrevaló, erőtől duzzadó, s a nyomorék, vérszegény, színtelen is. Sok függött tehát a mindenkori lap- és könyvszerkesztők ízlésétől, biztos értékítéletétől is, ami - némely esetben — a versválasztás és -válogatás tekintetében bizony nem volt megfelelő, s ez erősen befolyásolta a kötet egészét. Eredendő költő volt, sok verset írt, felesége birtokában rengeteg olyan dosz- szié van, amely eddig meg nem jelent verseit tartalmazza. Mert a verseket illetően rendkívül pedáns volt a költő, minden versének végső változatát gondosan tisztázta, másolatot is készítve, címmel is ellátva, mintegy kész kéziratokként dossziéba rendezve tette el őket a szándékkal, vagy titkos óhajjal, hogy egyszer talán valaki elolvassa őket. Eredendő költő volt, sok a hátrahagyott, közöletlen verse... Bár... a puszta megállapítása a ténynek, hogy valóban közöletlen-e egy-egy vers, nem könnyű feladat, hiszen nemcsak kötetekbe rendezve jelentek meg, hanem az évek során sűrűn lapban, újságban is. Mert akkor még, ha keveset is, de közöltek eredeti irodalmat a lapok. Ami állandóan foglalkoztatta: a legkevésbé megérthető, a legizgalmasabb, a legszomorúbb, s talán a legfontosabb téma volt, a halál. Emberként tökéletesen felkészült rá, azt is mondhatnám, hősként nézett vele szembe. Nyugodtan várta érkezését, tudta, nem kerülheti el, de nem beszélt róla, és nem panaszkodott. Néhány órával „előtte” is azt mondta: „Jól vagyok.” Lacza Éva
